Újabb, ötórás műtéten esett át Alex Zanardi

2020. július 6. - 19:58 | Sport

Hétfőn harmadszor is megműtötték a sienai kórházban Alex Zanardi korábbi autóversenyzőt, paralimpiai bajnokot, aki június 19-én verseny közben teherautóval ütközve szenvedett súlyos sérülést.

Újabb, ötórás műtéten esett át Alex Zanardi
Fotó: Getty Images

A beavatkozás az intézmény közleménye szerint öt órán át tartott, az 53 éves sportember állapota pedig "neurológiai szempontból" továbbra is súlyos, az orvosok csak visszafogott prognózist tudnak megfogalmazni.

A június végén elvégzett második operáció után a Zanardit kezelő orvos úgy fogalmazott, a korábbi autóversenyző állapotát napról napra kénytelenek újraértékelni.

Zanardi kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt egy parasportolók részére rendezett országos váltóversenyen, és áttért a teherautó sávjába. Az ütközés során leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. A baleset után helikopterrel kórházba szállították, azóta lélegeztetőgépen van, és mesterséges kómában tartják, Ferenc pápa is kijelentette, hogy imádkozik érte.

Az olasz sportember ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi viadalon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. A saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt pedig 2016-ban Rióban.


MTI

Címkék: Alex Zanardi, műtét