Úgy felmegy ezeknek az élelmiszereknek az ára, hogy csak pislogunk

camera

1

Úgy felmegy ezeknek az élelmiszereknek az ára, hogy csak pislogunk

Fotó: TASR - illusztráció 

Megosztás

Több élelmiszer is jelentősen drágulhat hamarosan Szlovákiában. Hogy érdemes-e előre bespájzolni, azt mindenkinek egyénileg kell eldöntenie.

Az olívaolajról az elmúlt időszakban már többször hallhattunk, az ára ugyanis már emelkedett, és a drágulás várhatóan még nem állt meg. Ennek az az oka, hogy Spanyolországban szárazság tombol, ami negatívan befolyásolja a terméshozamot. A szakértők szerint a szárazság miatt az elkövetkező években is extrém mértékben emelkedhet az olívaolaj ára.

Az Európai Bizottság becslése szerint a csapadékhiány miatt az aktuális szezonban 39 százalékkal kevesebb olívaolajat termelnek az Európai Unióban, mint egy évvel ezelőtt, Tavaly egy tonna olívaolaj 4000 dollárba került, idén az ára már 8500 dollár.

Drágulhatnak továbbá bizonyos édességek is, a kakaóbab ára ugyanis jelenleg a legmagasabb az elmúlt tizenkét évben. Ennek oka, hogy az elefántcsontparti és ghánai esőzések következtében penészgomba kezdett terjedni a kakaóültetvényeken, ami miatt a termés megközelítőleg az ötödével kevesebb a megszokotthoz képest.

Szakértők szerint a kakaó drágább lesz, mint a 2011-es csúcs idején, ez pedig a csokoládé, valamint a csokoládét tartalmazó édességek drágulásában is tükröződik majd.

A kakaóbab ára valószínűleg jövőre is magas lesz, erre pedig az infláció, az energiaárak és a csomagolóanyagok drágulása csak rátesz egy lapáttal.

A Pluska által megkérdezett szakértő, Boris Tomčiak szerint bizonyos édességek akár 10 százalékkal is drágábbak lehetnek.


(pluska)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program