A túlsúlyos szívbetegek számára veszélyt jelent a súlyingadozás

A ciklikus súlyvesztés és súlygyarapodás veszélyes lehet a túlsúlyos szívbetegek számára, körükben gyakoribb a szívinfarktus, a stroke és az elhalálozás nagyarányú súlyingadozás esetén - derítették ki amerikai kutatók.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a súlyingadozás még azon emberek számára is egészségtelen, akiknek nem voltak szív- és érrendszeri problémái. A szívkoszorúér-betegségben szenvedők körében nem vizsgálták a súlyingadozás hatásait.

A The New England Journal of Medicine orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók több mint 9500 résztvevő adatait elemezték. Négy éven át átlagosan 12-szer mérték meg súlyukat, néhány beteg fogyott és néhány kilót hízott a mérések között.

A tanulmány ideje alatt 1900 résztvevőnél jegyeztek fel a nagyobb arányú változásokat, közülük 37 százalék kapott halálos, vagy nem halálos szívinfarktust és stroke-ot, valamint más szívbetegséget. A legkisebb súlyingadozást mutató 1900 résztvevő esetében ez az arány 22 százalék volt.

A legmagasabb kockázati csoport tagjai átlag öt kilogrammot, a legkisebb kockázati csoport tagjai csupán 0,9 kilogrammot híztak négy év alatt. Az elhalálozások száma összességében majdnem 500 volt, a legnagyobb súlyingadozást mutató csoportban volt általánosabb.

A kutatás résztvevőinek többsége ciklikusan vesztett súlyából és gyarapodott. A normál súlyú páciensek súlyingadozása és a szívbetegségek, valamint az abból eredő elhalálozás között nem mutattak ki kapcsolatot a szakemberek.

Sripal Bangalore, a New York-i Egyetem kardiológusa, a tanulmány egyik vezető szerzője a túlsúlyosok számára általános tanács megfogadását hangsúlyozta: "fogyjál, de próbáld megtartani az így elért súlyodat".

Robert Eckel, a Coloradói Egyetem kardiológusa érdekesnek nevezte a tanulmány eredményeit, de úgy vélte, hogy az nem bizonyítja a súlyingadozás veszélyességét. Úgy vélte, a tanulmány egyik hiányossága az, hogy nem tudni, a páciensek súlyvesztesége és -ingadozása szándékos volt-e. A vizsgált szívbetegek súlyingadozása lehetett akaratlan és súlyos betegség lehetséges jele is.

MTI/para