Több mint 4 millió dollár gyűlt össze Elton John AIDS-alapítványának gáláján

Bill Clinton volt amerikai elnök és Aretha Franklin énekesnő is részt vett az Elton John által létrehozott AIDS-alapítvány 25. évfordulóján tartott keddi New York-i gálán, amelyen 4,4 millió dollár gyűlt össze a betegség gyógyítására.

Több mint 4 millió dollár gyűlt össze Elton John AIDS-alapítványának gáláján
Fotó: TASR/AP

Az estén elhangzott, hogy 2030-ra leszámolnak az az AIDS-járvánnyal.

Elton John meghatottan idézte fel annak az indianai kamasznak a történetét, aki a nyolcvanas években kirobbant AIDS-válságban a járvány elleni küzdelem egyik arca lett. A beteg Ryan White-nál tett akkori látogatása az egész életét megváltoztatta - mesélte, hozzátéve, hogy hat hónappal később a fiú elhunyt, de a White családdal való találkozás jobbá tette, "kijózanította" őt.

A 70 éves sztár néhai író barátjáról is megemlékezett a beszéde végén, aki 2015-ben hunyt el mellrákban. Ingrid Sischyt a nővérének nevezte, és mint mondta, most már a lelkében él tovább.

Az Elton John AIDS-alaptvány 1992-ben jött létre az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában pedig egy évvel később. Azóta a két szervezet már több mint 385 millió dollárt gyűjtött, és ennek 98 százalékát a segítségnyújtásra használták fel.

"Az az élet, amelyet Elton John és David Furnish felépített, a baráti körük, és mindaz, amit tesznek, a leggyönyörűbb dal lesz végül, amit valaha Elton írt" - fogalmazott Clinton a gálán.

A műsorban, melynek házigazdája Neil Patrick Harris volt, a fellépők között szerepelt Billy Joel, Sting, Sheryl Crow és Maxwell, valamint a színésznő Glenn Close és Susan Lucci. Aretha Franklin, aki visszavonulását tervezi, egyebek mellett az I Say a Little Prayer és a Freeway című számot adta elő.

(MTI)