Tizedik hete tüntettek Belgrádban az államfő ellen

2019. február 10. - 11:36 | Külföld

Tizedik hete tartottak újra tömegtüntetést szombaton Belgrádban Aleksandar Vucic szerb elnök lemondását követelve.

Több ezren vonultak az utcákra azzal vádolva az elnököt, hogy autokratikus eszközökkel irányítja az országot, megfojtja a szabad sajtót és a demokráciát a balkáni országban.

Több más vidéki városban már péntek este is voltak tiltakozó megmozdulások. A demonstrációk novemberi kezdete óta első alkalommal Gracanicában, a koszovói szerb enklávéban is tartottak tüntetést.

Vucic közben ellenkampányba fogott, és "a szerbek jövője" mottóval az országot járja, hogy személyesen propagálja kormánya eredményeit, illetve hogy meghallgassa az emberek véleményét. Ezen a héten a dél-szerbiai Vranje és Bujanovac településekre látogatott el.

A tíz hete, szombatonként tartott tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Vucic vezette Szerb Haladó Párthoz (SNS) köthetők.

A tüntetések mögött egy olyan ellenzéki szövetség áll, amelynek soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatóak.

MTI

Címkék: tüntetés, Belgrád