Tíz év után letaszította a trónról a Tescót egy másik áruház Szlovákiában

2018. szeptember 12. - 13:21 | Belföld

Lássuk, melyek a Szlovákiában működő legsikeresebb áruházláncok.

Tíz év után letaszította a trónról a Tescót egy másik áruház Szlovákiában
Forrás: Aktuality.sk

A nagy-britanniai Tesco áruházlánc csaknem tíz éve uralta a szlovákiai piacot, 2017-ben azonban egy másik áruház letaszította a trónról. A Szlovákiában működő áruházláncok tavalyi évre vonatkozó gazdasági eredményeiből kiderül, hogy brit céget német konkurenciája, a Lidl előzte meg a bevétel növekedése és a nyereség szempontjából is.

Míg a Tesco bevétele tavaly stagnált 2016-hoz képest, addig a Lidlben a vásárlók 15 százalékkal többet költöttek az előző évi adatokhoz viszonyítva.

Valamivel lassabban, de növekedett a Kaufland bevétele is (7,02 százalék).

Kizárólag az említett három áruházlánc volt képes meghaladni az egymilliárd eurós bevételt. A többi üzletláncnak fele ennyit sem sikerült begyűjtenie.

Jozef Orgonáš, a Közgazdasági Egyetem Kereskedelmi Karának munkatársa szerint a Tesco bevételének stagnálása mögött több ok is meghúzódhat.

A szakember szerint a jelek arra utalnak, hogy a brit áruház a tavalyi időszakban csak az új üzletek megnyitása által volt képes növelni a bevételeit. A következő tényező az aránylag kiegyensúlyozatlan és merev kommunikáció a vásárlókkal, hiszen a jól kidolgozott hűségprogramok sem szólították meg kellőképp a vásárlókat. Másik szempontból a szakember pozitívan értékelte a konkurencia erősödését.

Lássuk, a Szlovákiában működő üzletláncok közül melyeknek volt a legnagyobb bevételük, és ez hány százalékos évközi bevételnövekedést jelent.

Ami a nyereséget illeti, a Lidl máris megelőzte a Tescót – előbbinek 110,6 millió eurós, utóbbinak 93,9 milliós eurós nyeresége volt tavaly.

Őket a Kaufland követi a sorban jócskán lemaradva 49,5 millióval, majd a Billa következik 6,7 millió euróval.

Akadnak olyan vállalatok is, amelyek veszteséggel zárták a tavalyi évet. A Ternónak például 4,9 milliós, míg a CBA Slovakia 3,4 milliós vesztesége volt.


(aktuality.sk)