Tesztelés: 264 teszt lett pozitív Dunaszerdahelyen, 46 Kisudvarnokban

2021. január 27. - 07:44 | Régió

Mindkét településen keddig teszteltek az önkormányzat által felállított tesztpontokon.

Tesztelés: 264 teszt lett pozitív Dunaszerdahelyen, 46 Kisudvarnokban
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

Dunaszerdahelyen az önkormányzati tesztelés utolsó napján 1508 tesztből 75 lett pozitív, az arány pedig az eddigi legmagasabb, 4,97%. Erről a Dunaszerdahelyi.sk számolt be.

Múlt péntektől a városi tesztelés során 9584 tesztet végeztek el, ezek 2,75%-a, összesen 264 teszt lett pozitív. Ez a szám természetesen nem tartalmazza az egyébként is működő tesztpontokon (kórház, közegészségügyi hivatal) elvégzett teszteket.

Nem túl rózsás a helyzet Kisudvarnokban sem, ahol ugyancsak keddig tesztelt az önkormányzat. A Facebook-oldalukon közölték, csütörtöktől keddig 1310 tesztet végeztek el, melyek közül 46 lett pozitív (3,51%). Elárulták azt is, hogy ebből 701 teszt kötődött kisudvarnoki lakoshoz, melyek közül 18 lett pozitív (2,57%).

8-9 olyan személyről is beszámoltak, akiknek pénteken vagy szombaton még negatív lett a tesztjük, azóta viszont újra leteszteltették magukat, és már pozitív eredmény jött ki.

(parameter)