Szörnyű baleset: menet közben kizuhant az autóból egy négyéves kislány, már nem tudták megmenteni az életét

Életét vesztette egy négyéves kislány, miután menet közben kiesett egy személyautóból a csehországi Kladnóban.

Az eset vasárnap este 8 óra körül történt. Eva Hašlová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az autót egy 36 éves nő vezette, négyéves lánya pedig az anyósülésen utazott. A gyerek vélhetően nem volt bekötve, kinyitotta az ajtót és kiesett a kocsiból – írja a noviny.sk.

A kislányt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol azonnal megműtötték, de az életét már nem tudták megmenteni. Az édesanya szervezetében nem állapítottak meg alkoholt.

Csehországban a törvények lehetővé teszik, hogy kiskorú gyerek utazzon az autó első ülésén, de vagy be kell lennie kötve, vagy pedig gyerekülésben kell ülnie.


(noviny.sk)