Szlovákia mielőbb a kínai piacra akarja juttatni az élelmiszereit

2018. július 7. - 09:19 | Belföld

Szlovákia érdekelt abban, hogy minőségi élelmiszerei mielőbb a kínai piacra kerüljenek, ehhez viszont szükség van a Szlovákiából származó mezőgazdasági termékek certifikációs eljárásának lezárására. Ezt Peter Pellegrini kormányfő jelentette ki pénteken, miután találkozott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel a bulgáriai Szófiában. A szlovák miniszterelnök a közép- és kelet-európai országok (SVE 16), valamint Kína csúcstalálkozóján vesz részt.

A találkozón a kormányfő kérte a certifikációs eljárás mielőbbi lezárását. „Szlovákia érdekelt abban, hogy minőségi élelmiszerei, főleg a tejtermékek, a tejpor és hasonlók mielőbb a kínai piacra kerüljenek. Az eljárás már évek óta tart. A miniszterelnök úr biztosított róla, hogy a tanúsítványkiadó hatóságuk minden szükséges lépést megtesz, továbbá meggyőződését fejezte ki, hogy Szlovákia a közeljövőben megkaphatja a szükséges certifikációt, és így lehetősége nyílik a termékei értékesítésére a világnak ezen a részén” – fejtette ki Pellegrini.

A szlovák kormányfő egyben kínai kollégája tudomására hozta, hogy Szlovákia kész vonzó és minőségi feltételeket biztosítani egy nagyobb kínai befektetés számára. Pellegrini szerint néhány nagyobb kínai cég érdekelt lenne abban, hogy a termékeit a „made in EU” címkével árusíthassa. „Szlovákia nemcsak az EU, hanem az euróövezet tagjaként is egészen vonzó kapu lehet Európába több kínai beruházás számára is” – fogalmazott a szlovák kormányfő.

A találkozón szóba került az a kísérleti projekt is, melynek keretében a Szlovák Posta létrehozna egy csomópontot a németországi Frankfurtban a Kínából érkező csomagok kézbesítésére. A projektben Pellegrini szerint szerep juthatna a pozsonyi repülőtérnek is. „El tudom képzelni, hogy egy koncesszió alapján valamelyik befektetőnek lehetővé tennénk a repülőtér infrastruktúrájának használatát azzal a feltétellel, hogy jelentős beruházásokat hajt végre, melyek a logisztika kiépítése mellett a kifutópályák javítására is kiterjedhetnének” – mondta Pellegrini. A projekt szerinte a Szlovák Postát is hozzásegítené ahhoz, hogy nyereséges maradjon, hiszen a levélkézbesítés egyre inkább visszaszorulóban van.

TASR