4
Fotók: Rendőrség (Facebook) - további képekért kattints!
A rendőrség eljárást indított két személy ellen, akik összesen 30 illegális bevándorlót próbáltak Magyarországról Szlovákiába csempészni – tájékoztatta a Paramétert Michal Slivka rendőrségi szóvivő.
A szóvivő szerint a 26 éves ukrajnai M.D. 3 ezer euró fejében hozott át 17 illegális bevándorlót az Esztergom-Párkány határátkelőn Szlovákiába. A vámhivatal egysége megállásra szólította fel a jármű vezetőjét, de az megpróbált elmenekülni. Bajta községnél (Érsekújvári járás) a sofőr elvesztette uralmát a kocsi felett, és a szalagkorlátnak csapódott. Ezt követően futva próbált kereket oldani.
A kocsiban 15 szíriai és két afgán személy volt. A rendőrök nyomkereső kutyákkal átkutatták a környéket, a sofőrt végül elfogták.
A másik gyanúsított egy 31 éves horvát férfi, V.D., akit a Letkés-Ipolyszalka (Érsekújvári járás) határátkelőn állítottak meg a vámügyesek. A járművében, illetve annak csomagtartójában összesen 13 afgán személyt találtak. A szóvivő szerint fejenként 300 eurót kapott az átszállításukért.
Mindkét személyt embercsempészéssel gyanúsították meg, amiért 7-től 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket.
-para-