A Szlovák Erdőknek engedélyezték a kémiai alapú irtást,az aktivisták tiltakoznak

A Szlovák Erdők állami vállalat a 2025-ös év végéig engedélyt kapott egyes pozsonyi erdőkben olyan kémiai anyagok alkalmazására, amelyek között van például a Roundup Biaktiv nevű szer is. A VLK Erdővédő Egyesület és a Som Petržalčan polgári társulás is bírósághoz fordult az ügyben. A lakosok egészségének a veszélyeztetésétől és a felszín alatti vízkészlet szennyezésétől tartanak. A Szlovák Erdők állami vállalat azt állítja, hogy az érvényes törvények értelmében jártak el.

A Szlovák Erdőknek engedélyezték a kémiai alapú irtást,az aktivisták tiltakoznak
Devínska Kobyla (TASR)

A Szlovák Erdőknek engedélyük van a rovarirtók használatára olyan területeken, mint a Besenyőszigeti erdő (Pečniansky les), Ostrovné lúčky és a Fialková dolina. Ugyanígy a Roundup Biaktiv és a Garlon New gyomirtó használata is engedélyezve van a mirigyes bálványfa ellen a Besenyőszigeti erdő, az Ostrovné lúčky, a Devínska Kobyla, illetve Bajdel és Gajc területén.

„Igen, már elvégeztük a szükséges intézkedéseket az invazív fás szárú növényzet ellen. A Roundup Biaktiv anyagot használtuk. Ez az egyetlen lehetséges módja a mirigyes bálványfa irtásának. Az efféle irtást rendelet írja elő” – mondta Pavel Machava, a Szlovák Erdők szóvivője a TASR-nek. Az állami vállalat azt állítja, hogy a Roundup Biaktiv készítmény egyelőre biztonságosnak számít, és ha a megfelelő intézmény ezt veszélyesnek nyilvánítja, akkor a Szlovák Erdők azonnal abbahagyják ennek használatát.

„Biztosítjuk az ország lakosait, hogy nincs ok a pánikra. A készítményt közvetlenül a fák törzsébe adagoljuk, és így ez nem szóródik szét a környezetben” – jegyezte meg Machava. A Szlovák Erdők kijelentette, hogy az erdőgazdálkodás során az érvényes törvények értelmében járnak el, és az invazív fajok irtását törvény írja elő számukra.

Juraj Lukáč, a VLK Erdővédő Egyesület munkatársa ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a Roundup Biaktiv és a Garlon New olyan szerek, amelyeket kifejezetten az élő szervezetek irtására fejlesztettek ki, csak ebben az esetben növények irtására használják. Ezek a készítmények más országokban már fokozatosan tiltólistára kerültek. „A kémiai anyagok alkalmazása ezeken a területeken veszélyezteti az arra járó lakosok egészségét, de a legnagyobb veszélyt a felszín alatti vízre jelentik. Mi több, az anyag befecskendezése a fákba még inkább növeli a felszín alatti víz szennyeződésének a kockázatát” – mondta a TASR-nek.

Lukáč szerint nem léteznek olyan tesztek, amelyek azt bizonyítanák, hogy ezek nem endokrinromboló anyagok, és ezek valós összetételét is titkolják. „Általánosan elterjedt mítosz, hogy az a készítmény, amelyet jóváhagytak, biztonságos. Ennek ellenkezője igaz. A jóváhagyás és a nyilvántartásba vétel csupán ezek veszélyességének a jóváhagyását jelenti. Mi több, a Garlon New regisztrációja már nincs érvényben. Az érvényessége idén áprilisban járt le” – állapította meg Lukáč. A VLK Erdővédő Egyesület bírósághoz fordult az ügyben, és további lépéseket tervez. Miroslav Dragun, pozsonyligetfalui városi képviselő és a Som Petržalčan polgári társulás tagja szintén a bírósághoz és az ügyészséghez fordult. „Az ilyen jelentős védett területeken nem tartom helyénvalónak a Roundup használatát” – közölte a TASR-rel.

A Szlovák Erdők azt közölte, hogy megérti a nyilvánosság aggodalmát, ezért felszólítják a megfelelő intézményeket, hogy ellenőrizzék a megengedett készítmények listáján szereplő szerek biztonságosságát. Az aktivistákat arra szólították fel, hogy terjesszék elő a megfelelő információkat az érintett intézményeknek. „Ha ezek az intézmények megállapítják, hogy a készítmény nem biztonságos, azonnal beszüntetjük a használatát” – jegyezte meg Machava.

TASR