A szlovák belügyminiszter úgy véli, hogy a migránsokat már a kihajózás előtt meg kell állítani

2018. október 13. - 16:34 | Belföld

Az Európai Bizottság javaslata szerint a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökségnek 2020-tól 10 000 dolgozója lenne – jelentette be Denisa Saková (Smer-SD) az Európai Unió Tanácsának belső ügyekért felelős részlegének pénteki, luxemburgi tárgyalása után.

A szlovák belügyminiszter úgy véli, hogy a migránsokat már a kihajózás előtt meg kell állítani
Fotó: TASR/Marko Erd

Az európai és határvédelmi őrségről szóló rendelet az EU-s belügyminiszterek pénteki tárgyalásának egyik legfontosabb témája volt.

Saková szerint nagyon fontos az EU külső határainak a védelme, ezért pozitívan értékeli a Bizottság lépéseit.

„A tárgyalás fő témája az volt, hogy a Frontex segíteni fog a tagországoknak a migrációs válság megoldásában, de nem veszi át az országok feladatát a határvédelem terén"

– mondta Saková.

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Frontex megerősítése azzal járna, hogy „sok tapasztalt kolléga távozna a körünkből, akikért nagy kár lenne".

A jelenlegi javaslat szerint Szlovákiának 200 taggal kellene a Frontex állandó létszámába beleszállnia. Saková elmondása szerint a 2015-ös migrációs válság kitörése óta Szlovákia 400 szakembert küldött ki a Nyugat-Balkánra, hogy figyeljék a határokat Montenegró, Macedónia és Szerbia területén. Azt is hozzátette, hogy Szlovákia kész továbbra is teljesíteni ezen kötelességét.

A Frontex tagjai a tagország vezetésével és felügyelete alatt, ahova kiküldik őket, olyan feladatokat láthatnak el, mint a személyazonosság ellenőrzése, a határ átlépésének engedélyezése vagy megtagadása, illetve személyek elfogása.

„A legfőbb célunk, hogy megállítsuk az embercsempészetet, és a tragédiákat, amelyek a migránsokkal történnek a nyílt vízen. Ennek egyetlen módja az, hogy megállítjuk őket még a vízreszállás előtt. Ezt pedig csak úgy tudjuk elérni, ha biztosan tudni fogják, hogy nem juthatnak be az EU-ba"

– magyarázta Saková. A megoldást főleg abban látja, hogy az EU együttműködik azokkal az országokkal, ahonnan a migránsok érkeznek. Pozitív példaként hozta fel az EU és Egyiptom, vagy Marokkó együttműködését.

A 2018-as év elejétől összesen 443 368 menedékjogi kérelmet adtak be az EU országaiban. Ez a szám tavaly ugyanilyen időszak alatt 499 105 volt.

TASR