Szerelmet ígért a nőnek, helyette több mint ezer eurót csalt tőle ki

camera

1

Szerelmet ígért a nőnek, helyette több mint ezer eurót csalt tőle ki

online-date 

Megosztás

A közösségi hálón keresik áldozataikat, és ha már befűzték őket, pénzt kérnek tőlük, hogy Szlovákiába utazhassanak. Egy eperjesi nőnek több mint ezer eurójába került az, hogy megismerkedett egy portugál férfivel.

A 45 éves kelet-szlovákiai nő a közösségi hálón ismerkedett meg a férfivel, most már ő is beismeri, hogy ez hiba volt. Az idegen férfi ugyanis teljesen behálózta a nőt, és azt ígérte neki, hogy eljön utána Szlovákiába.

„Ez elég kellemetlen számomra, hogy így bedőltem neki. Nem szabad reagálni olyanokra, akik csak elhúzzák előtted a mézes madzagot” – mondta a pórul járt nő. Jana Migaľová, rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a nőnek 1 600 eurójába került a férfivel való ismeretség.

Danica Caisová, szexológus szerint ez nem az első és nem is az utolsó ilyen eset. „A romantika után vágy felcsigázza a nőket. Képesek mindent egy lapra feltenni, akár minden pénzüket is feláldoznák érte” – állapította meg a szakember.

noviny.sk/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program