


Azóta már előkerült.

Az illegális és nem ellenőrzött szoftverek hatalmas biztonsági rést jelentenek.

A tavaly eladott készülékek alapján a rangsor élén a Lenovo áll.


A kémiai számítógép legalább 98 százalékos pontossággal működik.
A legnagyobb felbontású játékélményhez igazi gamer laptopokra van szükség.
Ismét amerikai a világ leggyorsabb szuperszámítógépe.
A 0,3 milliméteres eszköz eltörpül még egy rizsszem mellett is.
Jelszó: a határok kijelölése és a következetesség.
A fiú nem evett, nem ivott és még fürödni is elfelejtett a maratoni játék közben.
Az új szuperszámítógép kétszer olyan gyors és háromszor olyan hatékony, mint elődje.
Mire képes némi minőségi slivovica? Erre.
Létrehoztak egy gépet, amely úgy dolgozik, mint Rembrandt.
Az ülőmunka veszélyes, még az sem teszi semmissé a káros hatásait, ha minden egyes nap sportolsz.
3 lépés kell ahhoz, hogy PC-jét SMS-küldésre használja.
A szülők aggódnak amiatt, hogy gyerekeik túl sokat ülnek a számítógép előtt.
Ezért keresse fel a Ninite nevű weboldalt.
Gyakrabban töltünk le szoftvereket a mobilunkra, mint PC-nkre, a chat programokhoz is inkább a telefonunkat vesszük elő.
Azok az idősek, akik rendszeresen használják a technológiai eszközöket, tovább megtarthatják a szellemi frissességüket.