Szakított Hajdú Péter és dunaszerdahelyi származású barátnője

Anna a Velvetnek elárulta, hogy már nincsenek együtt a műsorvezető-producerrel, de hogy miért lett vége, arról nem beszélt.

Szakított Hajdú Péter és dunaszerdahelyi származású barátnője
Fotó: Facebook

Tavasszal a Hot! Magazinnak nyilatkozva elárulták, hogy év eleje óta vannak együtt. Hajdú akkor azt mondta:

"Annáért feladom a szabadságomat"

Gondolataiban érezni lehetett, hogy kissé óvatos, ennek az lehetett az oka, hogy mindkettejük életében már volt nagyobb horderejű szakítás.

"Pár hónap után nem teszek olyan kijelentéseket, hogy megtaláltam az igazit, vagy hogy Annával akarom leélni az életemet, mert ez nem lenne igaz. Emellett én már egyszer kimondtam másnak ezeket a szavakat. Ez egy friss kapcsolat, természetes, hogy valahol legbelül bizonytalankodunk, hiszen mindketten ütöttük már meg a bokánkat. A jövő ilyen szinten tabu közöttünk, a nyaralásnál tovább nem tervezünk, de ezzel nincs is semmi baj, sőt, legalább megéljük a jelen pillanatot. Nem lennék együtt Annával, ha nem szeretném."

- nyilatkozta a Hot-nak kora tavasszal Hajdú Péter.

Ezután májusban lehetett róluk újra hallani, a Story magazinban voltak láthatók nyaralásról készült fotóik.

viaBlikk