Súlyos témának járt utána az IKEA, amely megdöbbentő eredményt hozott

2021. november 16. - 15:29 | Belföld

A szlovák állampolgárok csaknem fele ismer olyan embert, akit párkapcsolaton belüli erőszak ért. Több mint egy harmaduk úgy gondolja, hogy amennyiben a nő nem lép ki a kapcsolatból, ő is felelős az erőszakért. Ez derül ki Kantar Hoffmann ügynökség által végzett felmérésből, amelyet az Ikea megbízásából készítettek.

Súlyos témának járt utána az IKEA, amely megdöbbentő eredményt hozott
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Az online felmérés a Károly Egyetemmel és a Fenestra civil szervezettel együttműködve készült, 1500 18 és 65 év közötti válaszadó vett részt benne.

A válaszadók közel 80 százaléka azt mondta, hogy a párkapcsolati erőszak a társadalom nagy részét érinti, ezért nagyobb figyelmet kellene fordítani rá. Az eredmények azt mutatják, hogy több nő szembesül ezzel a problémával, mint férfi.

A válaszadók több mint fele szerint az áldozatok is részben felelősek a kapcsolataikban tapasztalt erőszakért. Egyetértenek azzal a véleménnyel, hogy ha egy nő nem gondoskodik a háztartásról, az erőszakot válthat ki. Negyedük ráadásul egyetért azzal a kijelentéssel, hogy érthető, ha a férfi néha agresszív, hiszen ő a felelős a család anyagi helyzetéért.

A válaszadók túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy az erőszakot átélő nők azért nem lépnek ki az erőszakos kapcsolatból, mert aggódnak gyermekeikért. A megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, hogy a nő azért nem hagyja el az erőszaktevőt, mert még mindig szereti.

Közel kétharmaduk úgy látja, az áldozatok aggódnak amiatt, hogy mit okozhat a különválás. A válaszadók közel 70 százaléka úgy véli, lehet, hogy a nők nem veszik észre, hogy partnerük erőszakos velük.

A megkérdezettek több mint 50 százaléka szerint az ilyen kapcsolatból való kilépés nem vet véget az erőszaknak. A válaszadók csaknem háromnegyede (72 százaléka) szerint az erőszakot átélő nőknek nehéz segítséget találniuk Szlovákiában.


(TASR)