Sóoldat helyett fertőtlenítővel kezeltek egy 42 éves nőt, életveszélyes állapotba került a rutinműtét során

A 42 éves magyarországi nőn eredetileg nőgyógyászati műtétet hajtottak végre a Szigetvári Kórházban. A beavatkozás során a feltárt szakaszt szerették volna sóoldattal fertőtleníteni, ám helyette véletlenül erős fertőtlenítőt használtak. 

Sóoldat helyett fertőtlenítővel kezeltek egy 42 éves nőt, életveszélyes állapotba került a rutinműtét során
Illusztrációs fotó: AP

A nőt válságos állapotban szállították Pécsre, ahol azóta is az intenzív osztályon kezelik.

Az Index azt írja, mostanra úgy tűnik, a nő túlélheti a történteket.

Az ATV információja szerint az asszonyt nem a központi műtőben, hanem a kis műtőben kezelték, ahová nem akarták levinni a 8 literes nagy fertőtlenítőt, ezért egy kisebb üvegbe töltöttek belőle. Csakhogy nem írták rá, mi van benne, így keveredhetett véletlenül a fertőtlenítő, amit általában műtők és eszközök tisztításához használnak, a sóoldatok közé. 

A műtős személyzet egyik tagja az eset után összeomlott, őt is kórházban kezelik.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövettet gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást az ügyben. A kórház annyit közölt: jelenleg is zajlik egy belső és egy hatósági vizsgálat is. 

Index/ATV