Sok iskolás lány eltűnt a Boko Haram támadása után

2018. február 22. - 08:28 | Külföld

Eltűnt több mint 90 - egyes források szerint 111 - diáklány Nigéria északkeleti részében, ahol két nappal korábban a Boko Haram terrorszervezet megtámadott egy lányiskolát. 

Dapchi falu bentlakásos iskolájába a 926 tanuló közül 815 tért vissza, a többieknek nyoma veszett - közölte szerdán Abdulmaliki Sumonu, Yobe szövetségi állam rendőrségi minisztere, aki szerint mindazonáltal eddig egyikükről sem sikerült hivatalosan megállapítani, hogy emberrablás áldozata lett.

A Reuters hírügynökség két forrásból úgy értesült, hogy 91 diáklány tűnt el.

Ha bebizonyosodik az emberrablás, ez lesz az egyik legsúlyosabb 2014 óta, amikor a Boko Haram több mint 270 diáklányt rabolt el Chibokból. Az eset felhívta a nemzetközi közösség figyelmét a kilenc éve tartó lázadásra, amelynek a következményeit az ENSZ a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságának nevezte.

Muhammadu Buhari nigériai elnök szerdán Yobe államba küldte a külügy- és a védelmi miniszterét, hogy derítsék fel a helyzetet - közölte Lai Mohammed tájékoztatási miniszter, aki szintén a helyszínre indult. Egy szemtanú a Reutersnek elmondta, hogy látta, amint a lányok három gépkocsiban sírtak és segítségért kiáltoztak.

A Boko Haram dzsihadistái hétfő este érkeztek Dapchiba teherautókkal, egyesek nehézfegyverekkel, gyakorlóruhában - mondták el szemtanúk. Egyenesen az iskolához mentek, szórványosan lövöldöztek, a diákok és a tanárok menekülni kezdtek. Többen a környékbeli bokrokban töltötték az éjszakát.

A Boko Haram iszlám kalifátus létrehozásán fáradozik Nigériában. A szervezet 2009-ben megkezdett lázadása óta több mint 20 ezren haltak meg, és kétmillió ember kényszerült otthona elhagyására Afrika legnépesebb országának északkeleti részében.

A Chibokból elrabolt 270 diáklány közül mintegy hatvanan röviddel az emberrablás után kiszabadultak, többeket közvetítés útján engedtek el. Mintegy százan azóta is fogságban vannak. Segélyszervezetek szerint a Boko Haram felnőttek és gyermekek ezreit rabolta el.

MTI/para