Remišová nem érti a kormányfő eljárását, úgy véli, az egész helyzet koordinálása lenne Matovič legfőbb feladata

2021. február 4. - 18:22 | Belföld

Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke nem érti Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő eljárását. Matovič csütörtökön kijelentette, hogy a jelenlegi járványhelyzetben ő nem nyitná ki az óvodákat és az iskolákat, és nem vesz részt az erről folyó tárgyalásokon. Azt is kijelentette, azt akarja, hogy az SaS és a Za ľudí adja a nevét az iskolanyitáshoz, és populistának nevezte a két pártot. Remišová a TASR-nek hozzátette, a kormányfő helyében ő az egész folyamat koordinálására összpontosítana.

Remišová nem érti a kormányfő eljárását, úgy véli, az egész helyzet koordinálása lenne Matovič legfőbb feladata
TASR

„Nem értem a kormányfő eljárását. A járvány kezelése egész Európában évtizedek óta a legnagyobb kihívás és a kormányok legfőbb feladata.

A helyében én ennek az egész folyamatnak a koordinálására összpontosítanék, mert ez nem az egészségügyi miniszter hatásköre.

Továbbra sincs megfelelően biztosítva a munkaadók és az önkormányzatok együttműködése és a kiszámítható döntéshozás. Ugyanilyen fontos az oltás, melynek segítségével március végére el kellene érni, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályok védettek legyenek” - mondta a Remišová a TASR-nek.

Matovič arról is beszélt az Expres Rádióban, hogy nem vett részt, és nem is fog részt venni az iskolanyitásról szóló tárgyaláson. „Azt akarom, hogy ez az SaS és a Za ľudí döntése legyen, amelyek leginkább szorgalmazzák a lazítást. Azt akarom, hogy a populista pártok adják ehhez a nevüket, amelyek akkor akarnak nyitni, amikor terjedőben van a brit mutáció” – jegyezte meg a miniszterelnök.

Február 8-án, hétfőn újranyitják az óvodákat, a speciális iskolákat és az alapiskolák alsó tagozatát. Folytatódik a tantermi oktatás a végzős középiskolások számára is. Újraindulhat az individuális oktatás a művészeti alapiskolákban, és megnyithatnak az egészségügyi középiskolák, valamint azok kollégiumai is.