Pumájával az erdőben bujkált a rendőrség elől egy férfi - FOTÓ

Pumájával az erdőben bujkált a rendőrség elől egy lengyel férfi két napon át, drónokat és helikoptert is bevetettek a megtalálásukra. A férfi végül feladta magát a rendőrségen.

A törvények értelmében ragadozó kedvencét le kellett volna adnia egy állatkertben, ő azonban "az érzelmileg megterhelő helyzet elől elmenekült" - mondta el a rendőrségen. Az esetről a TVN24 televízió számolt be a hétvégén.

Fotó: TVN24

A rendőrség péntek óta kereste drónokkal és helikopterrel az egykori katonát és pumáját egy erdős régióban. Itt rejtőztek el, miután az egyik állatkert munkatársai egy bírósági döntés nyomán megpróbálták elvenni a férfitől az állatot, melyet illegálisan tartott Ogrodzieniec községben lévő otthonában.

Szemtanúk szerint a férfi azt kiáltotta az állatkert igazgatójának, hogy a puma az ő gyereke, akit felnevelt, és sohasem fogja odaadni. Ezt követően késsel fenyegette az intézmény dolgozóit.

Mivel a rendőrség nem tudta kizárni, hogy az egykor Afganisztánban szolgált veteránnál további "veszélyes eszközök" lehetnek, egy terrorelhárító egységet is bevetettek.

A puma mindenképpen veszélyes lehet, hiszen "nem egy plüssállat" - nyilatkozta korábban az állatkert igazgatója a televízióban.