Pofozta, ütötte a nem egész kétéves gyereket, rendőrök jöttek érte

2023. január 9. - 08:27 | Régió

A 26 éves fiatalembert barátnője kisfiának bántalmazásával gyanúsítják.

A Joj TV szerint a gyanúsított Gabriel azt mondta, hogy újdonsült barátnője, Emília három nappal azután, hogy összejöttek, azzal állt elő, hogy hozzáköltözne a kisgyermekével a poltári járásbeli Zlatno községbe. Csakhogy alig másfél hónap telt el, és a nő kihívta rá a rendőröket. Szükség volt a mentőkre is.

Mária Faltániová kerületi rendőrségi szóvivő az ügy érzékenységére való tekintettel csupán annyit közölt, hogy a 26 éves férfit őrizetbe vették, majd közeli és rábízott személy bántalmazásával, kínzásával gyanúsították meg. Az ügyben a losonci járási rendőrség nyomoz.

A Joj TV kiderítette, hogy a nőnek nem egész kétéves kisfia van, akit a férfi egy ideje pofozott, vert. Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor a kérdéses reggelen nekilökte az ágynak és a kicsi beverte a fejét. Egy, a nyomozáshoz közel álló forrás szerint a kisfiú testén több nagy kék foltot is találtak. A férfi beismerte tettét.

A szomszédok egyébként nem hallottak semmi zajt felőlük, és azt mondták, hogy a gyerek főleg a gyanúsított férfival, Gabriellel volt, miközben az anyját alig látták. A gyanúsított apjának sem volt jó véleménye a nőről. Szavai szerint mióta odaköltözött, egyszer sem főzött és hatalmas rendetlenséget hagyott maga után. "Csak feküdt, cigizett és telefonozott" - mondta.

Ez volt az, ami a fiatal férfit is feldühítette, csakhogy kimondottan kegyetlen formát választott arra, hogy a dühét levezesse.

A férfit vizsgálati fogságba helyezték, és miután nem fellebbezett, az erről szóló döntés jogerős.

(Joj TV)