Ostobasági csúcs

Széky János | 2019. szeptember 8. - 14:57 | Vélemény

A harmadik budapesti népesedési csúcs fogadtatásában az alaphangot a – mondjuk udvariasan – kacaj adta meg, miután a 444.hu közölte a Financial Times tudósítójának tweetjét, aki semmi mást nem tett, mint hogy tényközlő szöveggel bemásolta az Orbán Viktor Facebook-oldalán látható fotót a konferencia nyitóülésének első soráról.

Ostobasági csúcs
Fotó: Facebook

Ezen csupa férfi látható, középen persze Orbán, jobbján Vučić, balján Babiš stb. A szabad szemmel is látható humorforrás természetesen az, hogy már megint férfiak – köztük egy nőtlenségi fogadalmat tett bíboros – akarnak dönteni a gyermekvállalásról, ami legalább ennyire vagy még sokkal inkább a nők dolga.

Meg kell azonban jegyeznem, hogy igazságtalanság volna ebből a térség gender-erőviszonyairól levonni egyoldalú következtetést. Csak a Magyarországgal szomszédos országok közül jelenleg háromban (Ausztria, Románia, Szerbia) nő a kormány feje, Horvátországban és Szlovákiában nő az elnök, továbbá a magyar kormányzat által kereszténynek mondott (heteroszexuális, házassággal megpecsételt és gyermekes) családmodell sem egyeduralkodó.

Arról nem beszélve, hogy az orbánista családpolitika témafelelőse Novák Katalin – aligha neme, talán inkább viszonylag alacsony, államtitkári beosztása miatt nem kapott helyet az első sorban –, kiválóan képzett újgenerációs szakpolitikus, a francia Becsületrend lovagja.

Hajlamos vagyok ebben Tamás Gáspár Miklós véleményét osztani, aki egy másik – Orbánt, Vučićot, Babišt, Pellegrinit – ábrázoló fotót látván a térség erkölcsi és intellektuális állapotáról mondott ítéletet, nemektől függetlenül.

De azért ne feledkezzünk meg a magyar helyzet szingularitásáról. Szerintem Orbán vígan meghívott volna nőket az első sorba, ha pillanatnyilag lennének olyan vezető női politikusok, akik kompatibilisek a fehér, keresztény, itt született népességet védő, bevándorlás-ellenes politikájával. A másik, hogy az általánosító kép túl sötét, a térség többi országában vagy a politikai rendszer teszi lehetővé liberális politikusok – mint Čaputová – fölemelkedését és erősemberek – mint Dragnea – bukását, vagy a népi tiltakozás akkora Prágától Belgrádig, hogy mindenki jól láthatja „a közvélemény megosztottságát”, csak az Európai Unió központjaiban nem tűnik fel.

Egyszerűen összefoglalva: Magyarországon nem azért nem lehetséges női miniszterelnök, mert a politikai elit olyan nagyon mácsó (persze az is, de ez nem lenne abszolút akadály), hanem mert a magyar választók döntésre képes többsége kétely nélkül elfogadja, hogy Magyarországnak nem lehet más jogos miniszterelnöke, mint. És azért nincs női elnöke, még szimbolikus jogkörrel sem, mert azt, hogy ki legyen az elnök, Orbán Viktor mondja meg, pont. És neki eddig még nem jutott női jelölt az eszébe. Ez ellen a rendszer ellen pedig Magyarországon – ismétlem, Magyarországon – nemhogy a kormányhű többségnek, hanem az ellenzék zömének sincs lényegi kifogása, nem is tud elképzelni mást.

A konferencia vezérelvével szemben nincs lényegi kifogása senkinek. Ez mindenkinek ismerős – a csökkenő gyermekszám oka az európai országok erkölcsi romlása, konkrétan a liberális aknamunka, esetleg a kommunista gonoszság, a megoldás pedig az, hogy a nemző- és szülőképes polgároknak minél több pénzt adunk (vissza), ellensúlyozván ezzel a feltételezett anyagias, hedonista önzést mint a több gyermek születésének feltételezett akadályát.

Nincs élő ember, aki megmondja ezeknek az okosoknak, hogy a demográfiai átmenet, a csökkenő halálozási és születési ráta világjelenség. A mértékben ugyan léteznek vallási és kulturális eredetű kivételek (mint az arab országokban vagy Izraelben), de a trend mindenhol érvényesül. Jellemzően a legnyomorultabb országokban a legnagyobb a gyermekszám, és bár nem feltétlenül a leggazdagabbakban a legkisebb, az alacsony születési ráta összefügg az általános fejlettséggel (így a közegészségügyi viszonyokkal, azzal, hogy a gyermekek nagy eséllyel megérik a felnőttkort).

Az emberek nem úgy működnek, hogy azt hallják a tévéhíradóban, hogy a statisztikusok jelenlegi számítása szerint páronként kettő egész egytized gyermeket kéne a világra hozniuk, aztán a magyarok/keresztények igyekeznek megtenni, a rosszak pedig önzésből és dacból nem.

Hanem – ellentétben a középkori agrártársadalmak vélt aranykorával, amikor a szentesített, monogám házasságból születő minél több gyerek az egyéni fennmaradás feltétele volt – már egy gyermekben is örvendetes szaporulatot látnak – hiszen ahol addig két ember volt, ott most három van –, és nem ragaszkodnak a holtig tartó heteroszexuális monogám házassághoz, ami az esetek nagy részében szenvedéssel végződik.

A többség meg van győződve, azaz tudja, hogy a gyerek jó dolog, ha pedig több van, a még nagyobb öröm. Én is így vagyok vele. A tapasztalat szerint a gyereknek jobb, ha viszonylag harmonikus teljes családban nő fel (bár ez korántsem általános). Azt azonban nem lehet általános meggyőződéssé tenni, hogy a kettő egész egytized gyerek azért jó a családban, mert ez a jó a nemzetnek, a fajnak, a középkori hagyományt töretlenül folytató Európának. Attól pedig, hogy az állami propaganda ezt a népességcsere fenyegetésével próbálja megerősíteni, a gyerekszám nem nő érzékelhetően, a félelem és gyűlölet szintje viszont igen.

Az a képzet, hogy a népesedési ciklus ha nem abortusztilalommal, akkor anyagi ösztönzéssel megfordítható, több mint fél évszázados magyar politikai hagyomány. Igen, a „kommunisták” kezdték. És fél évszázad kudarcai sem voltak képesek megingatni ezt a képzetet. A konferencián mint pozitív példa hangzott el, hogy Lengyelországban a PiS-kormány intézkedései nyomán – gyermekenként 500 złoty, azaz kb. 115 euró családi pótlékot adnak, és újabban a 26 évnél fiatalabbaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük – a születési ráta elérte az 1990-es évek szintjét. De már akkor is alacsony volt, és nincs jele, hogy a növekedési trend tartós lesz. (A grafikon a termékenységi arányszámot mutatja; a sötét oszlopok városon, a világosabbak falun, a fekete vonal összesítve.)

Az intézkedésnek nagy eredménye, hogy nagyrészt megszűnt a falusi mélyszegénység, és politikai haszna, hogy a PiS szavazóbázisa megszilárdult. Magyarországon a falusi mélyszegénység megszüntetése legföljebb szavakban cél, a Fidesz szavazóbázisát másképp kell megszilárdítani; a családvédelmi akcióprogram a középosztály egy bizonyos szektorának kedvez, vagyis az eredmény megjósolhatóan a lengyelnél is részlegesebb.

Hogy mi volt a konferencia tanulsága? Az, hogy az uralkodó magyar politikai kaszt egy rémmesevilágban él, de így is biztosan neki van igaza.

Kövér László házelnök például azt tudatta az egybegyűltekkel, hogy az 1981 óta tartó magyarországi népességcsökkenés „összefügg azzal, hogy 1956 júniusában hazánk volt az első és akkor egyetlen ország, a világon, (..) ahol teljesen szabaddá tették a művi terhességmegszakítást, az abortuszt”. Ilyen az, amikor a megszállott antikommunizmus önfarkába harap. Egyrészt mert ezzel a logikával a Ratkó-féle abortuszrendelet jobb volt. Másrészt mert nem, Kövér rosszul képzeli: az 1956-os magyar rendelet nem volt az első és egyetlen, éppen az 1955. novemberi szovjet abortuszliberalizálás volt az előzménye. (De legalább nem varrja Kádár nyakába, mint a „jobboldali” politikai folklór.)

Vagy a konferencia záróbeszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kifejtette: a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy homoszexuális párok ne fogadhassanak örökbe gyereket, „mert a gyermekek egészséges fejlődéshez való joga erősebb, mint a homoszexuális párok igénye, hogy gyermekük lehessen." Namost a tablóképen ott ült Orbán jobbján a szerb elnök, nyilván a végén hallotta ezt is. A szerb elnök mellett Ana Brnabić a miniszterelnök – a szexuális orientáció nem zárja ki a politikai egyetértést – aki leszbikus párkapcsolatban él, és élettársa az idén szült egészséges gyermeket. Nevezhetnénk tehát Semjén tirádáját diplomáciai szarvashibának, ha bárkit érdekelne.

A nagyobbik baj nem az, hogy ostobaságot beszélnek. Hanem az, hogy ebben a hatalmi szerkezetben mindegy. Az ostobaságból nekik nem lehet bajuk, bárki másnak igen. Itt tartunk, itt kéne gyermeket fölnevelni.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.