Nemi erőszakkal vádolták a Backstreet Boys énekesét, Nick Cartert - nem emelnek ellene vádat

Elévülés miatt nem emel vádat a Los Angeles-i ügyészség a Backstreet Boys amerikai fiúegyüttes énekese, Nick Carter ellen, akit korábban nemi erőszakkal vádoltak meg.

Nemi erőszakkal vádolták a Backstreet Boys énekesét, Nick Cartert - nem emelnek ellene vádat
-illusztráció- (Fotó: YouTube)

 A 38 éves énekest még tavaly novemberben vádolta meg egy egykori tinédzser popsztár, Melissa Schuman azzal, hogy megerőszakolta 2003-ban, amikor a lány 18 éves volt. A most 34 éves Schuman hosszú blogbejegyzésben írt az esetről.

A Los Angeles-i államügyész hivatalának keddi közlése szerint megvizsgálták a nő állításait, ám mivel a kaliforniai törvények értelmében az ügy 2013-ban elévült, ezért nem született vádemelés.

A hivatal nem közölt további részleteket az ügyről.

Carter ügyvédje, Michael Holtz szerint ügyfele "boldog, hogy végre maga mögött tudhatja az ügyet" és emlékeztetett, hogy az énekes "az első perctől fogva tagadta" a vádakat.

Schuman az Associated Press hírügynökségnek azt nyilatkozta, tisztában volt annak lehetőségével, hogy az ügyében talán nem születik vádemelés, ám "óriási vigaszt" jelentett számára a tudat, hogy az ügyészség megvizsgálja az esetet.

"A történetem nyilvánosságra hozatala volt a legjobb dolog, amelyet magamért tehettem"

- mondta az énekes-dalszerző, hozzátéve, hogy reméli, másokat is sikerül arra inspirálnia, hogy megtegyék ugyanezt a lépést, amennyiben szükségét érzik.

A Backstreet Boys a világ egyik legsikeresebb fiúegyüttese volt az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején. Az együttesnek jelenleg Las Vegasban van állandó műsora.

(MTII