Nem vonják felelősségre a gyerekeket, akik megtámadtak egy nyugdíjast

2019. január 25. - 11:14 | Régió

A rendőrség megszüntette az eljárást a gyerekek ügyében. Az ok a gyerekek kora, amely alapján nem büntethetőek.

A rablási kísérlet január 13-án este történt, a kassai Nyugat városrész egyik hoteljének parkolójában. A TASR-t Jana Mésarová, a kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatta.

„A két, 12 és 13 éves gyerek egy 65 éves nyugdíjas nőt támadott meg rablás céljából. Az áldozatukat előre kiszemelték, majd követték, és megegyeztek, hogy kirabolják. A 13 éves fiú elkapta a nő vállán lévő táskát, és rángatni kezdte. A nő azonban a másik kezével is megragadta és erősen fogta a táskát" – magyarázta, majd hozzátette, hogy rövid dulakodást követően az idős nőnek sikerült a táskájával együtt elmenekülnie a közeli hotel recepciójára, ahonnan felhívta a rendőrséget és megvárta a kiérkezésüket. A 12 éves lány a helyszínen figyelte az egész eseményt.

A rendőrség menekülés közben fogta el az elkövetőket, akik bevallották a tettüket, és megbánást tanúsítottak, ezért a szükséges intézkedések megtétele után szabadon engedték őket. A nyugdíjas nőnek nem keletkezett kára, és sérülés sem történt.

„A rendőrség következő lépése az elkövetők szüleinek büntetőjogi felelősségre vonása lesz kiskorú veszélyeztetése miatt" – zárta a szóvivő, és hozzátette, hogy a nyomozó javaslatot tesz az ügyésznek a kiskorúak intézményi ellátásba vételére.


(TASR)