Nem kell abbahagyniuk a szoptatást az mRNS-vakcinával oltott anyáknak egy kutatás szerint 

2021. július 7. - 10:51 | Tech

Nem okoznak anyatejet érintő problémát a szoptató anyáknak adott mRNS-alapú koronavírus-ellenes vakcinák - állapították meg a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói a Jama Pediatrics című tudományos lapban megjelent tanulmányukban. 

Nem kell abbahagyniuk a szoptatást az mRNS-vakcinával oltott anyáknak egy kutatás szerint 
Fotó: AP

A Stephanie Gaw vezette kutatócsoport arra a megállapításra jutott, hogy az oltáson áteső anyáknak nem kell abbahagyniuk a szoptatást.

A vizsgálatok során hét beoltott nőtől vett 17 tejminta egyikében sem volt kimutatható az oltóanyagból származó mRNS (hírvivő RNS).

A résztvevők közül öten kaptak a Biontech/Pfizer-, ketten pedig Moderna-oltást. A mintákat az oltás előtt, majd azt követően négy és 48 órával vették le.

Az eredmények fontos korai bizonyítékai annak, hogy az oltóanyagban lévő mRNS nem kerül át a csecsemőbe - írják a tudósok, hangsúlyozva ugyanakkor a résztvevők alacsony számát.

A hírvivő RNS (mRNS) molekulák segítségével ártalmatlan vírusfehérje-szakaszok termelődnek az emberi szervezetben, így a szervezet immunválaszt alakít ki a későbbi fertőzés megelőzésére vagy leküzdésére.

Amikor az ember védőoltást kap, a sejtjei leolvassák a genetikai utasításokat, és a vírus külső felületén elhelyezkedő úgynevezett tüskefehérjék kisebb elemeit állítják elő. Az élő vírus ezeket használja arra, hogy bejusson a test sejtjeibe, szaporodjon és ezáltal okozzon betegséget. A védőoltás után az emberi szervezet immunrendszere idegen anyagként azonosítja ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és fehérvérsejteket termel ellene.

Szakértők szerint az oltás nyomán képződő antitestek az anyatejen keresztül az újszülöttbe kerülve úgynevezett fészekimmunitást alakítanak ki, és védelmet biztosítanak a gyereknek.

MTI