Nem házasodik össze Istenes Bence és Csobot Adél

Istenes Bence feleségül akarja venni Csobot Adélt, de nem azért, mert ez így szokás vagy mert jön a gyerek. Így egyelőre késik az esküvő – írja a 24.hu.

Nem házasodik össze Istenes Bence és Csobot Adél
Fotó: life.hu

“Nem tervezek sem lánykérést, sem esküvőt, ennek megvan az ideje. Nekünk most a gyerek a legnagyobb kincs, a legnagyobb ajándék, a legjobb, ami jövőre velünk történhet. Nem szeretnénk belesűríteni egy esküvőt ebbe a kilenc hónapba csak azért, mert az a hagyomány, hogy lánykérés után esküvő, és aztán érkezik a gyerek. Szerintem ez nem egy kôbe vésett törvény, nálunk a gyerkőc jön előbb”– mondta a Borsnak Istenes, aki hozzátette: ha eljön az ideje, nagy esküvőt szeretne, a szervezés helyett azonban most inkább egymásra koncentrálnak.

“Az ünnepek alatt is megpróbáltuk kihasználni az együtt töltött perceket, együtt volt a család, sokat ettünk. Hamarosan el is kell kezdenem újra edzeni. Nincs még itt a gyerkőc, mindketten dolgozunk, Adél nemrég fejezte be a Sztárban sztárt. Mindent az állapotának megfelelően csinál: rendesen eszik, odafigyel magára, annyit dolgozik csak, amennyit bír, sokat pihen és alszik. Én pedig próbálok minél többet otthon lenni most, és így lesz akkor is, ha megszületik a kicsi.”

24.hu/Bors