Néhány tény és tévhit a mellrákról

Néhány tény, hogy megtudd az igazságot a mellrákról – írja a joy.hu.

Néhány tény és tévhit a mellrákról
-illusztráció-

1. „A mellrák általában genetikai eredetű.”

Tévhit. Az orvostudomány mai állása szerint még nem lehet egyértelműen megállapítani a rákos megbetegedések okát. Dr. Sally Norton viszont elmondta aDaily Mail-nek, hogy statisztikai adatok szerint 100 mellrákos esetből mindössze 3 írható a gének számlájára.

2. „A csomó mindig rák.”

Tévhit. Szerencsére nagyobb esélye van annak, hogy nem az. Lehet ciszta, fertőzés jele vagy valamilyen jóindulatú elváltozás. Az érzékenység és a keménység nem árulja el, hogy rákról van-e szó.

3. „A túlsúly növeli a kockázatot.”

Tény. A túl sok testzsír nemcsak a mellrák kockázatát növeli, hanem más rákfajtákét is. Ez annak tudható be, hogy a zsírsejtek többek között hormonokat és méreganyagokat is tárolnak, amelyek hozzájárulnak a betegség kialakulásához.

4. „A dezodor mellrákot okozhat.”

Nem tudni. Vannak olyan kutatási eredmények, amelyek összefüggésbe hozzák ezeket, és olyanok is, amelyek kizárják bármiféle kapcsolat meglétét. Ha lényeges kockázatnövelő hatásról lenne szó, arról már tudnánk, ezért nem érdemes túlaggódni.

5. „A merevítős melltartótól is baj lehet.”

Tévhit. Még a túl szoros, kényelmetlen fehérneműről sem sikerült bebizonyítani, hogy köze lenne a mellrákhoz. Az orvosok azt javasolják, hogy viselj a méretednek megfelelő, lehetőleg természetes anyagból készült darabot.

joy.hu