Nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére a tüdőgyulladás-járvány

2020. február 11. - 13:36 | Tech

Nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is a Kínában az új koronavírus útján gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járvány - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója kedden Genfben.

Tedrosz Adanom Gebrejeszusz arra szólította fel az országokat, hogy osszák meg egymás között a vírusmintákat, egyben gyorsítsák fel a kór elleni gyógyszerek és a védőoltások kifejlesztését.

A főigazgató ez utóbbi célok elérésére szervezett kétnapos konferencia kezdetén beszélt. Elmondta, hogy Kínában már 42 708 ember fertőződött meg, 1017-en meghaltak. A fórumon 400 kutató és nemzeti hatóságot képviselő szakember vesz részt, Kínából és Tajvanról videokonferencián követik a történéseket.

Tedrosz hangsúlyozta, hogy eddig a megbetegedések 99 százaléka Kínában történt. Hozzátette, hogy megítélése szerint a járvány nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is.

Szólt arról, hogy sok a kérdés a vírus keletkezésével kapcsolatban, ugyanis a betegség először a közép-kínai Vuhan vadpiacán jelent meg, majd "áttörte a fajok közötti akadályt", és most már emberről emberre is terjed cseppfertőzéssel.

A főigazgató kiemelte: reméli, hogy a mostani találkozó eredményeképpen kialakul a kutatások menetének terve, amelyhez a kutatók és az adományozók igazítani tudják saját tevékenységüket.

A betegség elleni küzdelem elsődleges feltétele az együttérzés, a szolidaritás. Ez áll a vírusminták egymás közötti megosztására is. A járvány leküzdésére nyitott, igazságos és tisztességes adatmegosztásra van szükség - mondta Tedrosz Adanom Gebrejeszusz.

(MTI)