Nagymegyertől Dunaszerdahelyen át Somorjáig sokakat próbált átverni ez a család!

2018. szeptember 11. - 14:48 | Régió

Pénzvisszaadáskor próbálják összekeverni az eladókat, vagy épp más módon lopkodnak - állítják többen a járásból.

Ruházatuk alapján felismerhetők

Egy - egészen ellentmondásos módon - "Work hard, play harder" feliratú pólót viselő fiatal srácról, egy rózsaszín ruhát hordó állapotos nőről és egy 4 év körüli kisfiúról van szó, akik együtt érkeznek egy külföldi - bolgár vagy román - rendszámú, fekete BMW-vel. Kedden délelőtt Nagymegyeren egy ruhaboltban és egy virágüzletben is próbálkoztak. Az egyikben dolgozó hölgy arról számolt be érdeklődésünkre, hogy egy kiválasztott árucikkről próbált valamiféle szlovák-angol keveréknyelven alkudozni a férfi, és miközben az eladónő adta volna vissza a pénzt, elkezdtek azzal manipulálni. Egy 50-es lehullott a földre, de még sikerült időben felkapnia, majd elküldte őket. Amikor átmentek a másik üzletbe, utánuk ment és felszólította őket, hogy távozzanak, mert hívja a rendőrséget. Erre leléceltek.

Egy másik férfi arról számolt be, hogy ugyanezek a személyek a vendéglőjében átverték és meglopták a pincérnőt. Valaki jelezte, hogy a hegyétei benzinkúton is sikerrel jártak, a délelőtti órákban pedig Dunaszerdahelyen is látták őket, többek között egy fitneszboltban.

Az nem világos egyelőre, hogy hány helyen járhattak sikerrel, mindenesetre az egyik károsult szólt a rendőrségnek.

A kocsijuk

(parameter)