A nagy érdeklődés miatt a New York-i Metropolitan Opera bevezeti a vasárnap délutáni előadásokat

2019. május 14. - 14:08 | Kultúra

A New York-i Metropolitan Opera a következő évadban bevezeti a vasárnap délutáni előadásokat: összesen 16 matinét tartanak a hétfő esti előadások helyett - jelentette be Peter Gelb, az operaház igazgatója arra hivatkozva, hogy a hétvégi előadások iránt sokkal nagyobb az érdeklődés.

A Met szombat délutáni előadásaira 20 százalékkal több jegyet vált a közönség, mint estére. A vasárnapi előadásokra pedig máris több jegy kel el, mint a hét három-négy más napjára - mondta Gelb.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a hétvégén befejeződött idei szezonban kissé nőttek a jegyeladások. Míg 2015-16-ban 66 százalék, az utóbbi két szezonban 67 százalék, az idei évadban pedig már 69 százalék volt az elért jegybevétel. A nyolchónapos évadban az összes eladott jegyek aránya - beleértve a csökkentett árú jegyeket is - stabilan 75 százalék maradt.

"Számomra ez bíztató újság. Óvatos optimizmusra ad okot. Ha teljesen még nem is fordult meg a trend, legalább jó irányba haladunk"

- értékelte az évadot Gelb.

A most véget ért szezonban már Yannick Nezet-Seguin volt a Met zeneigazgatója. Ő vette át a visszavonult zeneigazgató James Levine helyét, akit 2018 márciusában elbocsátottak az operaházból, mert egy belső vizsgálat megállapította, hogy több alkalommal szexuális zaklatást követett el. Levine tagadta a vádakat, és szerződésszegésért, valamint rágalmazásért beperelte az operát.

Gelb az opera mögött álló szezonnal kapcsolatban felidézte, hogy Robert Lepage Wagner Ring-ciklusából rendezett két egyhetes előadása telt házzal ment. Bár a rendezés számos vitát váltott ki, Lepage produkciója nagyobb siker lett, mint a Met korábbi, 2012-es Ring-ciklusa. A mostani feldolgozásban Christine Goerke, Michael Volle és Tomasz Konieczny vezette a szereposztást.

Az igazgató úgy vélte, 5-6 éven belül ismét műsorra tűzik majd a Ringet, bár azt még nem döntötték el, hogy Lepage előadását újítják-e majd fel vagy új produkció készül.

(MTI)

Címkék: Metropolitan, New York