Mutatjuk, mennyi a napi ajánlott sófogyasztás

Új ajánlásokat fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az élelmiszerek és italok sótartalmának csökkentésére. A szervezet napi 5 grammnál kevesebb sófogyasztást ajánl.

Mutatjuk, mennyi a napi ajánlott sófogyasztás
Fotó: illusztráció

Évente globálisan mintegy 11 millió haláleset köthető a rossz táplálkozáshoz, ebből hárommillió haláleset hozható kapcsolatba a túlzott sófogyasztással.

Számos gazdag országban, de egyre inkább az alacsonyabb jövedelmű országokban is a sóbevitel jelentős része a feldolgozott élelmiszerekből származik, köztük a kenyérből, gabonafélékből, feldolgozott húsokból, valamint a tejtermékekből, beleértve a sajtot is - figyelmeztetett a WHO szerdán közzétett jelentésében.

A nátrium-klorid a só kémiai elnevezése, a nátrium pedig egy olyan ásványi anyag, amely szabályozza a szervezetben lévő víz mennyiségét. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a hatóságoknak olyan irányelveket kell kialakítaniuk, amelyek csökkentik a sófogyasztást, emellett fel kell világosítaniuk az embereket a helyes táplálkozásról.

A főigazgató hozzátette, hogy az élelmiszeriparban valamint az üdítőitalgyártásban vissza kell fogni a felhasznált só mennyiségét.

A WHO 64 élelmiszer- és italkategóriában határozta meg a referenciaértékeket, hogy iránymutatást adjon a 194 tagállam egészségügyi hatóságai számára az élelmiszer- és italgyártókkal folytatott tárgyalásokon. Az ajánlás szerint például a burgonyachipsek legfeljebb 500 milligramm nátriumot tartalmazhatnak 100 grammnyi adagonként, a piték és sütemények legfeljebb 120 milligrammot, a feldolgozott húsok pedig legfeljebb 360 milligrammot.

A túlzott étrendi nátriumbevitel növeli a vérnyomást és következésképpen növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokok közé tartoznak, globálisan az összes nem fertőző betegségből eredő halálozás 32 százalékát okozzák.

A magas nátriumbevitel összefüggésbe hozható az elhízással, a krónikus vesebetegséggel és a gyomorrákkal is  - közölte a szervezet.     A WHO azt ajánlja, hogy az emberek naponta kevesebb mint 5 gramm sót fogyasszanak (vagy kevesebb mint 2 gramm nátriumot).     A nemzetközi szervezet 2013-ban kitűzött globális célja az volt, hogy 2025-re 30 százalékkal csökkenjen a lakosság átlagos sófogyasztása. "A világ jelenleg nem halad jó úton, ennek a célnak az elérésében" - figyelmeztetett a főigazgató.


(MTI)