Moszkva kész a tárgyalni Washingtonnal az orosz gyerekek amerikai örökbefogadásáról

2017. január 18. - 19:58 | Külföld

Moszkva kész párbeszédet kezdeni Washingtonnal az orosz gyerekek egyesült államokbeli örökbefogadását megtiltó törvény visszavonásáról - jelentette ki szerdán Valenytina Matvijenko, a Szövetségi Tanács (parlamenti felsőház) elnöke.

Matvijenko kijelentette, hogy ehhez az amerikai félnek is lépnie kell, egyebek között szavatolnia, hogy az örökbe fogadott gyerekek jó bánásmódban részesüljenek, és hogy az Egyesült Államokban működő orosz külképviseleteknek is rálátásuk legyen a körülményeikre.

Hangsúlyozta, hogy az örökbefogadásokat 2013 elejétől leállító, úgynevezett Gyima Jakovlev-törvény, nem "öncél", és hogy "a legfontosabb a gyerek sorsa".

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden Strasbourgban jogsértőnek ítélte a jogszabályt, amelyet Moszkva annak idején válasznak szánt az amerikai Magnyitszkij-törvényre. Ez utóbbi alapján Washington szankciókat vezethet be orosz állampolgárok ellen, akik megítélése szerint megsértették az emberi jogokat. Becslések szerint a Gyima Jakolev-törvény több mint ezer folyamatban lévő örökbefogadási eljárást szakított meg.

A vitatott jogszabály miatt 45 amerikai állampolgár az Európa Tanács égisze alatt működő strasbourgi bírósághoz fordult a maga és 27 adoptálni kívánt orosz gyerek nevében, akik közül többen különleges egészségügyi ellátásra szorulnak.

A felperesek szerint Oroszország megsértette a családi élet tiszteletben tartásához való jogukat, mivel már érzelmi kötelék alakult ki köztük és az örökbe fogadandó gyerekek között, illetve, hogy emiatt a gyerekek nem juthattak hozzá a szükséges különleges ellátáshoz az Egyesült Államokban.

A nem jogerős első fokú (kamarai) ítéletében az EJEB ezért kimondta, hogy az orosz hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról, illetve a megkülönböztetés tilalmáról szóló cikkelyét. A verdikt értelmében az orosz államnak a jogellenes diszkrimináció miatt fejenként 3000 euró kártérítést és 600 dollár perköltséget kell kifizetnie az örökbefogadóknak.

Oroszország képviselője az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Georgij Matyuskin orosz igazságügyiminiszter-helyettes nem sokkal később bejelentette: hazája fellebbez a döntés ellen. Az apelláta, ha jóváhagyják, a Nagykamara elé kerül, melynek döntése végleges és megfellebbezhetetlen. Az ítélet akkor is jogerőre emelkedik, ha a fellebbezést elutasítják.

MTI/para