Most még többen jöttek el a Kisudvarnoki Rosé Túrára!

2016. július 28. - 20:28 | Régió

Alig több, mint két héttel ezelőtt rendezték meg az elsőt.

Most még többen jöttek el a Kisudvarnoki Rosé Túrára!
Fotók: A szervezők

Kisudvarnok község hagyományteremtő céllal szervezte meg az első kerékpártúrát július első felében. Marczell Zoltán polgármester akkor úgy nyilatkozott, hogy a cél egyértelműen az, hogy a több falut, és várost, Dunaszerdahelytől kezdődően Kisudvarnokot, Nagyudvarnokot, Csallóközkürtöt, Vásárutat és Nyárasdot, majd Ekecset és Nagymegyert összekötő kerékpárutat a hétköznapokban is igénybe vegyék a térség lakosai. A Kisudvarnoki Rosé Túra a falutól hozzávetőlegesen tíz kilométerre fekvő Vásárútig tart és onnan vissza.

Csütörtökön délután fél hattól másodszor indultak útnak a túrához csatlakozók, a beszámolók szerint mintegy 150-en. Főként a falu lakosai, illetve a környékbeli településeken élők.

Miután a kerékpározók visszatértek falujukba, a Faluház udvarán a Gere-Schubert pincészet rosé borával, illetve vadgulyással fogadták őket. Természetesen nem ez volt az utolsó túra. Míg az időjárás engedi, a település rendszeresen szeretné megrendezni.

(para)