Minden friss anyuka fellélegezhet Szlovákiában, eggyel kevesebb intézkednivalója lesz!

A szlovák intézmények és hivatalok egy újabb apró lépést tesznek a 21. századba.

Minden friss anyuka fellélegezhet Szlovákiában, eggyel kevesebb intézkednivalója lesz!
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)

Áprilistól az állam anélkül is kifizeti az ún. kocsipénzt, tehát a gyermek születése esetén fizetendő egyszeri hozzájárulást, hogy azért hivatalokban kellene talpalni.

Az összeg nem kicsi, több mint 800 euró, tehát eddig is megérte a lefutott köröket, most viszont ennyivel is könnyebb dolga lesz azoknak, akiknek egyébként is rengeteg van a pici újszülött mellett.

Mostanáig ezt kérvényezni kellett, mellékelve egy gyermekorvosi igazolást arról, hogy az újszülött megélte a 28 napot, illetve egy nőgyógyásztól is kellett papír a szülés előtti rendszeres látogatásáról. Olyan édesanyáknak, akik pedig egyedül vannak a picivel otthon, ezek a körök meglehetősen megterhelők, mivel a picit mindenhova vinni kell.

Áprilistól ugyanakkor megszűnik a kötelesség, hogy meg kell várni a kocsipénzzel a pici születése utáni 28 napot. A szülészet, az anyakönyvi hivatal és a munka-, szociális és családügyi hivatal elektronikus összekötésével pedig a hozzájárulás kifizetése automatikus lesz.

"Az egészségügyi dolgozó feljegyzi az újszülött születését az Egészségügyi Információs Központ (NCZI) rendszerébe, ami átkerül az anyakönyvi hivatal információs rendszerébe is. Amikor az édesanyát hazaengedik a szülészetről, az orvos a hozzájáruláshoz szükséges dokumentumot is kitölti elektronikusan" - jegyezte meg Alžbeta Sivá, az NCZI szóvivője. 

A családügyi hivatalnak ezáltal rendelkezésre áll majd minden információ elektronikusan, és a hozzájárulást nem kell külön kérvényezni, hanem az automatikusan érkezik arra a számlára, amely a hivatal vagy a Szociális Biztosító adatbázisában szerepel. Az első három gyermek után az ún. kocsipénz 830 euró, a negyediktől gyermekenként 151 euró.

Barbara Túrosová, a munkaügyi központ szóvivője szerint az első ilyen hozzájárulásokat a rendszer áprilisi indulása alapján májusban fizetik ki.

(Tvnoviny.sk)