1
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)
A Microsoft megelőzte az Apple-t, és a világ legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalatává vált.
A Microsoft több mint két év után először előzte meg az Apple-t piaci értékét tekintve, mivel az okostelefonok keresletével kapcsolatos aggodalmak az elmúlt hetekben nehezítették az iPhone-gyártó részvényeit.
A szoftveróriás részvényei 1%-kal 388,47 dollárra emelkedtek pénteken (12/1), így piaci értéke 2,89 billió dollár (2,64 billió euró) volt. Az Apple részvényei kevesebb mint 0,2%-ot javultak, és 185,92 dolláron zártak. Az Apple piaci kapitalizációja így 2,87 billió dollárt tett ki a pénteki kereskedés végén. A Microsoft 2021 novembere óta először zárt magasabb piaci értékkel, mint az Apple.
"Ha összehasonlítjuk és egymás mellé helyezzük a két vállalatot, az Apple növekedése semmi különös, míg a Microsoft jobb munkát végzett"
– mondta David Katz, a Matrix Asset Advisors befektetési igazgatója, amely mindkét vállalatnál beosztással rendelkezik.
"A Microsoft emellett sokkal világosabb mesterséges intelligencia-tervvel is rendelkezik, és nagyszerű munkát végzett annak megfogalmazásában, hogy ez miként gyorsítja fel növekedését, és még meggyőzőbbé teszi a hosszú távú kilátásokat."
Az S&P 500-ban továbbra is a Microsoft és az Apple rendelkezik a legnagyobb súllyal, amelyek együttesen a teljes index körülbelül 14%-át teszik ki. Kevés más cég közelíti meg őket méretben. A Saudi Aramco olajóriás értéke valamivel több mint 2 billió dollár, míg az Alphabet, az Amazon és az Nvidia 1 billió dollár felett van. Az elmúlt évben közel 200%-kal nőtt a Meta Platforms értéke alig 1 billió dollár alatt van.
(1 EUR = 1,0942 USD)