Merényletekre készülő dzsihadistákat vettek őrizetbe

2018. augusztus 25. - 09:57 | Külföld

Őrizetbe vették Libanonban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet két tagját, akik merényleteket készültek elkövetni katonai ellenőrzőpontoknál és egy templomnál - közölte pénteken a libanoni rendőrség hírszerző szolgálata, amely a tervezett terrortámadásokat meghiúsította.

A két libanoni dzsihadistát az ország északi részén vették őrizetbe.

Az EFE spanyol hírügynökségnek nyilatkozó, névtelenséget kérő biztonsági forrás elmondása szerint a gyanúsítottakat két hete vették őrizetbe, és a nyomozás jelenleg is tart annak érdekében, hogy elfoghassák a hálózat összes tagját.

Az egyik 23 éves fogvatartott, akit csak H. SZ.-ként azonosítottak, kihallgatása során elismerte, hogy az Iszlám Állam szíriai ágának kérésére merényleteket készültek elkövetni katonai ellenőrzőpontoknál Libanon északi részén.

A libanoni hadsereg az elmúlt években számos alkalommal került összetűzésbe Szíriából beszivárgott radikálisokkal, köztük az Iszlám Állam tagjaival. A dzsihadisták kisebb, határ menti területeket tartanak ellenőrzésük alatt az ország északi és északkeleti részén.

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeket magában foglaló "kalifátus" gyakorlatilag megszűnt, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, illetve Irak északi részén, valamint egy sávban Havídzsa város közelében.

MTI/para