Mégsem kerül be az azonos neműek házassága Kuba leendő alkotmányába

2018. december 19. - 09:59 | Külföld

Mégsem kerül be Kuba leendő alkotmányába az a passzus, amely kifejezetten az azonos neműek házasságának legalizálása előtt nyitotta volna meg az utat - jelentette be a havannai kormányzat kedden.

Az új alkotmány tervezetének 68. cikke azt mondta volna ki, hogy a házasság két, abszolúte azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező ember közössége, de ez országszerte nemtetszést váltott ki az emberekből. A passzus ezért kikerül a javaslatból, és a jelenlegi tervek szerint a leendő alaptörvény nem tesz említést majd a házasság természetéről. Ezzel nem zárja ki az azonos neműek házasságának későbbi törvényesítését, de nem is teszi le a voksot közvetlenül a legalizáció mellett.

Az alkotmány szövegezéséért felelős bizottságot a kubai kommunista állampárt vezetője, az ország előző elnöke, Raúl Castro irányítja. Castro lánya, Mariela a törvényhozás tagja és a szexuális kisebbségek egyik leghangosabb szószólója az országban.

A kommunista ország új alkotmányáról várhatóan a jövő év első felében nyilváníthatnak véleményt népszavazáson a szigetország lakói.

(MTI)