Megint az abortuszon rágódnak Kotlebáék

2019. január 7. - 13:58 | Belföld

Az ĽSNS képviselői ismételten megpróbálják szigorítani az abortusztörvényt. A törvényjavaslatot, amelyet a parlament soron következő ülésén fognak beterjeszteni, a hétfői sajtókonferencián mutatták be.

Megint az abortuszon rágódnak Kotlebáék
Marian Kotleba (Fotó: TASR)

A törvényjavaslatot változtatás nélkül nyújtják be újra.

„A célunk, hogy szigorítsuk az abszurd mértékben liberális abortuszpolitikát"

– mondta Milan Uhrík képviselő (ĽSNS).

Az ĽSNS törvényjavaslata három esetben engedélyezné a terhességmegszakítást: ha az édesanya életveszélyben van, ha bűncselekmény következményeként esett teherbe, vagy ha a magzat fejlődése során bizonyíthatóan genetikai rendellenességek léptek fel.

„A javaslat szigorú, de tiszteletben tartja a polgárjogokat, és meghagyja a döntés jogát a szülőknek" – mondta Marian Kotleba, az ĽSNS elnöke.

Kotleba elmondása szerint nem hivatalosan már tárgyalt az ügyben a Smer-SD és a Sme rodina képviselőivel, akik szerinte támogatnának egy ehhez hasonló javaslatot, amelyet azonban még nem terjesztettek be.

Kotleba pártja még tavaly tavasszal javasolta az abortusz feltételeinek szigorítását. Miután 2018 júniusában levették a napirendről a javaslatot, hat hónap múlva nyújthatták be újra.

(TASR)

Címkék: abortusz, LSNS