MEGÁLL AZ ÉSZ: Járdafelújítás során sikerült a fákat is leaszfaltozni!

2019. augusztus 26. - 08:02 | Régió

Turócszentmártonban éppen a hálózati vezetékeket újították fel, amikor a kivitelező munkája után ez lett az eredmény.

MEGÁLL AZ ÉSZ: Járdafelújítás során sikerült a fákat is leaszfaltozni!
Fotó: Tvnoviny.sk

Amikor temették vissza a járda mentén a talajt, az aszfaltozásnál gyenge kifejezés az, hogy nem tartották be az előírásokat. A fákat ugyanis a belváros közelében tulajdonképpen beöntötték aszfalttal.

A Markíza riportjában megkérdezett egy szakembert, aki elmondta, hogy ezzel az intézkedéssel megakadályozzák, hogy a víz lejusson a fák gyökereiig. Ez pedig azt jelenti, hogy lényegében halálra ítélték a fákat, fokozatosan ki fognak száradni.

A városháza a kivitelezőt okolja, amely pedig már körberajzolta az aszfaltot a fák körül, amit fel fognak bontani. Ám ez sem veszélytelen művelet a fákra nézve.

(Markíza)