Matovič szerint súlyos a helyzet az országban, és már csak a lockdown maradt

2020. december 4. - 16:47 | Belföld

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő azt várja, hogy azok a legfőbb állami tekintélyek, akik az önkéntes alapú országos tesztelést szorgalmazták, a nyilvánosság elé állnak, és bejelentik, hogy a koronavírus elleni harcban Szlovákiának már csak a lockdown, azaz az ország teljes leállítása maradt megoldásként.

Matovič szerint súlyos a helyzet az országban, és már csak a lockdown maradt
Fotó: TASR

A kormányfő ezt a pénteki kormányülésen jelentette ki. A jelenlegi járványhelyzetet Szlovákiában súlyosnak nevezte.

Matovič azt várja, hogy az állami tekintélyek, akiket nem nevezett meg pontosan, elismerik, hogy tévedtek, amikor megkérdőjelezték a széleskörű tesztelés jelentőségét, és így „egy nagyon hatékony fegyvert” hatástalanítottak.

„Álljanak elő a hétvégén, és mondják el, hogy mit értek el azzal, hogy az emberekben gyűlöletet keltettek a széleskörű teszteléssel szemben, és így a lockdown kelepcéjébe vezettek” – jegyezte meg a kormányfő.

Zuzana Čaputová államfő november végén azt közölte, hogy ha újabb országos tesztelésre kerülne sor, akkor szerinte az lenne a helyes, ha ez önkéntes alapon történne. Matovič akkor úgy reagált erre, hogy az önkéntes alapú országos tesztelés nem lenne elég hatékony. Pénteken „hülyeségnek” nevezte az ilyen tesztelést.

Martin Strižinec, az államfő szóvivője Matovič pénteki kijelentéseire úgy reagált, hogy Zuzana Čaputová államfő nem lát okot arra, hogy foglalkozzon azokkal. „Az államfő nem érzi úgy, hogy Matovič kijelentései neki szólnának, és nem lát okot arra, hogy foglalkozzon velük” – közölte Strižinec a TASR-rel.

(TASR)