Matovič pesszimista, szerinte karácsonyig nem javul a helyzet, ezért meg kell majd hosszabbítani a lockdownt

2021. november 28. - 13:14 | Belföld

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter szerint karácsonyig nem fog javulni a járványhelyzet Szlovákiában, ezért meg kell majd hosszabbítani a lockdownt. Erről viszont elsősorban a kormány dönt majd.

Matovič pesszimista, szerinte karácsonyig nem javul a helyzet, ezért meg kell majd hosszabbítani a lockdownt
Igor Matovič (Fotó: TASR)

Matovič szerint egyelőre álljuk a sarat a járvánnyal szemben, nem tűnünk ki a környező országok közül, de kétségkívül a helyzet jobb is lehetne. Az áldozatokkal és a gazdasági következményekkel kapcsolatban viszont felesleges károkról beszél.

Állítása szerint mindig hallgatott a szakértők véleményére, ők pedig azt javasolták, hogy zárják be az iskolákat. Matovič hibának nevezte, hogy ez nem történt meg. Megállapította, hogy kétszer több pozitív eset van az iskolakötelesek között, mint máshol.

Bírálta emellett az SaS-t, amely megvétózta az iskolák bezárását. „Ebből kifolyólag mi nem is szavazhattunk, mert azzal fenyegettek, hogy kilépnek a koalícióból” – mutatott rá. Negatívan ítéli meg azt is, hogy visszavonták az intézkedést, és a gyerekeknek nem kellett szájmaszkot viselniük az iskolákban. Ezzel kapcsolatban felelőtlen döntésről beszél.

Az oltással kapcsolatban Matovič elmondta: Szlovákiában valótlanságok terjengnek róla, „a Robert Ficóval szembeni harcot pedig elveszítettük”. Az ellenzéket bírálta, amiért nem nagyon segített az embereket motiválni az oltásra. Fico mellett Peter Pellegrinit (Hlas) és Marian Kotlebát (ĽSNS) is megemlítette ezzel kapcsolatban. Jelenleg azt tartja fontosnak, hogy megnyerjék maguknak azokat az embereket, akik bedőltek a valótlanságoknak. Emellett rámutatott, hogy főként az egészségügyi miniszter dolga motiválni az embereket az oltásra.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi minisztert is bírálta, akinek szerinte most azt kell learatnia, amit elvetett. Úgy véli, hogy a járvány harmadik hullámának csúcsán nem lenne jó ötlet leváltani a posztjáról. Újfent kijelentette, hogy Marek Krajčí (OĽaNO) egykori egészségügyi miniszter jobban kezelte volna a helyzetet, visszatérésére viszont szerinte nincs politikai akarat.


TASR/para