Majdnem duplájára nőtt a császármetszések aránya a világon

Majdnem duplájára, 12 százalékról 21 százalékra nőtt a császármetszések aránya a világon 2000 és 2015 között - állapította meg egy friss kutatás.

Az életmentő műtét a szegény országokban sok kismamának nem áll rendelkezésére, a gazdagabb országokban azonban túl gyakran alkalmazzák.

A Lancet brit orvosi lap friss számában közölt tanulmány alapján az országok 60 százalékában túl sokszor, 25 százalékában túl ritkán hajtanak végre császármetszést, ami arra utal, hogy széles körben hagyják figyelmen kívül az ajánlásokat.

Legalább 15 országban a csecsemők több mint 40 százaléka születik császármetszéssel. A rekordot 58,1 százalékkal a Dominikai Köztársaság tartja.

Szakértői becslések szerint a szülések 10-15 százalékánál van egészségi indoka az operációnak, a komplikációk között szerepel többek között a vérzés vagy a magzat rendellenes elhelyezkedése.

Az eljárás anyai és gyermekéleteket menthet, ám szövődményei és mellékhatásai is lehetnek, többek között kockázatosabbá válhatnak a további szülések.

"A császármetszések arányának növekedése a gazdagabb országokban azért aggasztó, mert ezzel mind az anya, mind a csecsemő kockázatai fokozódnak"

- mondta Marleen Temmerman, a kutatás egyik vezetője, a kenyai Aga Khan Egyetem és a Genti Egyetem munkatársa.

Arra kérte az orvosokat, a szülésznőket és a többi egészségügyi dolgozót, hogy "csak akkor avatkozzanak be a szülésbe műtéttel, amikor az orvosi szempontból indokolt".

A világméretű kutatás kilenc régió 169 országának adatain alapult, melyeket az ENSZ Egészségügyi Világszervezete és a UNICEF adatbázisai tárolnak.

Megállapították, hogy a császármetszések száma a világon 3,7 százalékkal emelkedett évente 2000 és 2015 között, az élve születések 12 százalékáról 21 százalékára.

Továbbra is túl sokszor folyamodnak a műtéthez Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Latin-Amerikában, ahogy ahol a vizsgált időszakban évente mintegy két százalékkal nőtt a császármetszések aránya, vagyis 32, majdnem 27 és 44 százalék lett 2015-re.

A növekedés üteme nagyon eltérő volt az egyes régiókban, Dél-Ázsiában gyors, Afrikában sokkal lassabb.

Brazíliában és Kínában, ahol magas a műtéti szülések aránya, megállapították, hogy sok esetben kis kockázatú várandósságok végén végzik el, iskolázott nők esetében és olyanoknál, akik előzőleg is így hozták világra a gyereküket.

(MTI)