Madonna tagadja, hogy további árvákat akarna örökbe fogadni Malawiból

Madonna tagadja, hogy további árvákat akarna örökbe fogadni az afrikai Malawiból, ahol gyermekeket - főleg lányok iskoláztatását - támogató jótékonysági szervezetet működtet.

Az amerikai énekesnő a People magazinhoz eljuttatott közleményében cáfolta szerdán az örökbefogadási szándékáról szóló híreket, és azt állította, hogy karitatív szervezetével és az ország második legnagyobb városában lévő, blantyre-i kórház épülő gyermekosztályával kapcsolatos ügyek intézésére utazott rövid időre Malawiba.

"Az adoptálási folyamatról szóló híresztelések valótlanok" - szögezi le a közlemény.

A nap folyamán egy malawi bírósági szóvivő, Mlenga Mvula közölte a sajtóval, hogy az énekesnő kérelmet nyújtott be két további gyermek Malawiból történő adoptálása céljából. Még azt is hozzátette, hogy az ügyben az elkövetkező két hétben dönt a bíróság.

A helyi média értesülése szerint az 58 éves szupersztár, akinek már van két, Malawiból adoptált gyermeke, szerdán személyesen, az örökbe fogadni akart két kisgyermek társaságában jelent meg a főváros, Lilongwe bírósága előtt meghallgatás céljából.

Az énekesnő 2006-ban egy David Banda nevű kisfiút, 2009-ben pedig egy Mercy James nevű kislányt fogadott örökbe az afrikai országból. A helyiek egy része ellenezte a Madonna általi örökbefogadásokat, és azzal vádolta a kormányt, hogy a külföldiek általi adoptálást tiltó jogszabályt megszegve kivételez a világhírességgel.

Madonna 2006-ban alapítványt létesített Raising Malawi néven az ottani árvaházak és más gyermeksegítő intézmények támogatására, a szervezet saját adatai szerint dollármilliókkal segítette a gyermekek nevelését az afrikai országban.

Joyce Banda malawi elnök 2013-ban azzal vádolta az amerikai sztárt, hogy lekezeli az ottani hatóságokat, indokolatlanul kiváltságos elbánásra tart igényt és eltúlozza ottani érdemeit.

A Banda elnök asszonyt 2014-ben felváltó Peter Mutharikával azonban jók az énekesnő kapcsolatai, az új elnök azt mondta, hogy kormánya örökké hálás lesz Madonnának az országa iránti szenvedélyéért. Mutharika Malawi gyermekjóléti nagykövetévé nevezte ki a sztárt.


MTI/para