A lehetőség adott, mégis rémségesen kevesen használják a magyar nyelvet a hivatalokban

2017. december 29. - 17:06 | Régió

Hol tart jelenleg a hivatali kétnyelvűség Szlovákiában, és miért ilyen nehézkes az előrelépés ezen a téren? Misad Katalin szakterminológussal, a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Tanszékének nyelvészével beszélgettünk.

A lehetőség adott, mégis rémségesen kevesen használják a magyar nyelvet a hivatalokban
Fotók: Paraméter

Misad Katalin Dunaszerdahelyen született. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett magyar–szlovák szakos tanári diplomát. Pályája kezdetén a dióspatonyi alapiskolában tanított, majd 1992-től a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén oktat leíró nyelvészeti tárgyakat, valamint kontrasztív nyelvészetet. Fő kutatási területe a szlovák–magyar kontrasztív nyelvészet és a nyelvi tervezés, a magyar nyelv idegen nyelvként történő oktatásának elméleti és módszertani vonatkozásai, de nyelvpolitikai, oktatási és helyesírási kérdésekkel is foglalkozik.


Miért döntött a szakterminológia mint kutatási terület mellett?

A döntésem a Gramma Nyelvi Irodához kapcsolódik. Amikor 2001-ben elkezdtem dolgozni a Grammánál, meghatároztuk azokat a szakterületeket, amelyeket elsődlegesnek tartottunk. Bármihez is fogunk – akár a hivatali nyelvhasználat vizsgálatához, akár különféle jegyzékek elkészítéséhez –, mindenhol előbukkant a terminológia. A Grammában Szabómihály Gizella tanárnővel ketten vállaltuk, hogy részben megoldjuk ezeknek a szakterületeknek a problémáit, hiszen ez nagyon hosszadalmas munka.

Ön hogy látja, hol tart jelenleg a hivatali kétnyelvűség Szlovákia magyarok lakta területein? Miért ilyen lassú és nehézkes az előrelépés ezen a területen?

Talán az egyik fő oka az, hogy évtizedekben mérhető a hivatali nyelvhasználat szlovák nyelvűsége. Ez az az időszak, amelyben a nyelvtörvények vagy az akkor hatályos rendeletek nem tették lehetővé, hogy be lehessen nyújtani írásban magyar nyelvű kérelmet, vagy reklamációt lehessen írni magyarul. Sőt, volt, hogy még a szóbeli hivatali nyelvhasználat is a többségi nyelven folyt – még akkor is, ha az önkormányzati dolgozó és az ügyét intéző lakos is egyaránt magyar volt. Ez biztosan hatással van a hivatali nyelvválasztásra, hiszen nem tudunk megnevezni bizonyos fogalmakat, nem ismerjük a hivatali nyelvhasználat magyar nyelvű, standard terminológiáját. Emellett a tanszéken született szakdolgozatok, a délnyugat-szlovákiai települések önkormányzati hivatalában készített felmérések alapján kijelenthető, hogy a szóbeli ügyintézés már magyar nyelvű.

Ezzel szemben az írásbeli ügyintézés jellemzően szlovák nyelven folyik.

Érdekes problémák merülnek fel ezzel kapcsolatban: olyan helyzetekben sem kínálják fel az önkormányzati hivatalok a kétnyelvűség lehetőségét, ha erre módjuk van. Természetesen a terminológia, illetve a hivatali nyelv stílusának a hiánya rányomja erre a bélyegét. Annak idején a Grammában készültek fordítások az önkormányzatok számára. A kisebbségi nyelvhasználati törvény megjelenése után egész Dél-Szlovákiában, Érsekújváron át egészen Királyhelmecig szemináriumokat tartottunk, segítséget kínáltunk ezen a téren. Elkértük azokat a formanyomtatványokat, amelyeket az önkormányzatok leggyakrabban használnak, hogy lefordítsuk magyarra, és elkészüljenek a kétnyelvű nyomtatványok. Ezek nyomtatva és CD-n is megjelentek. Minden olyan önkormányzat kapott belőle, ahol a magyar lakosság számaránya eléri a húsz százalékot.

Mégsem használták fel az önkormányzatok ezeket a készen kapott nyomtatványokat?

Ilyen témájú szakdolgozat írásakor mindig kérem a hallgatókat, hogy kérdezzenek rá erre. A polgármesterek általában azt válaszolják, hogy nincs pénzük a kétnyelvű nyomtatványokra, a költségvetés erre nem különít el keretet. Egyszer sem mondták az önkormányzati hivatalban, hogy legalább ezeket a nyomtatványokat használják, hiszen megvannak CD-n. Egyetlen önkormányzatban vállalta a hivatalvezető, hogy utánajár, hol is van ez a bizonyos adathordozó, majd az egyik osztályvezető fiókjában megtalálták. De nem csak az önkormányzati dolgozók azok, akik nem tudnak erről a lehetőségről. Ha például egy olyan városban, mint Dunaszerdahely – amely jellemzően magyar többségű város – megkérdezzük, az ügyfelek hány százaléka ad be magyar nyelvű beadványokat, kiderül, hogy rémségesen kevesen, körülbelül a négy százalékuk.

Mi lehet ennek az oka?

Szociolingvisztikai kutatások rámutatnak, hogy amennyiben az ügyfelektől, tehát a lakosságtól kérdezik meg, hogy miért nem magyarul írják meg a beadványokat, holott erre lenne lehetőségük, akkor néhányan arra hivatkoznak, hogy nem tudtak róla. Viszont a többség azt feleli, hogy tudott róla, de attól tart, hogy ha magyarul írja meg, akkor előfordulhat, hogy nem olyan elbírálás alá esik a beadvány, mintha szlovák nyelven írta volna. Merthogy mégiscsak Szlovákiában vagyunk. És ezt olyanok is mondják, akik nem tudnak jól szlovákul, és meg kell kérniük valakit, hogy írja meg helyettük a beadványt. Vagy például értelmiségiek is, akik szintén tudnak róla, és azt gondolják, hogy gyorsabban bírálják el a kérelmét, ha azt az állam nyelvén írják meg.

A valóságban megalapozott lehet ez az aggodalom?

Nem hiszem, mert azokat a beadványokat, amelyeket a helyi önkormányzathoz nyújtanak be, ott helyben bírálják el. Az való igaz, hogy az önkormányzat a magyar nyelvű beadványokra mindenképpen két nyelven válaszol, magyarul és szlovákul is. Erre azért van szükség, hogy ellenőrzéskor, vagy ha probléma merülne fel, fel tudják mutatni a szlovák nyelvű választ is.

Mennyire tartja elképzelhetőnek, hogy egykor mindenki számára természetes lesz a hivatalok kétnyelvűsége szlovákiai magyar közegben?

Nagyon nehezen tudom elképzelni. Inkább valamiféle lassú folyamat ez, ami azért már elkezdődött. Például létezik egy onkormanyzas.sk nevű oldal, ahol számos önkormányzati anyagot, formanyomtatványt találunk meg két nyelven, ez pedig nagy segítséget nyújthat az önkormányzatoknak. Viszont szembetűnő, hogy ezeknek a dokumentumoknak nem teljesen egységes a terminológiája. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy több fordítóval dolgoznak, és valószínűleg sem idő, sem mód nincs arra, hogy a fordítók személyesen találkozzanak és egyeztessenek, hogy az összes magyar fordításban egységesen ugyanazt a fogalmat használják. Tehát valamiféle egységesítésre lenne szükség.

Hogyan kerülhetnének be ezek a fogalmak a köztudatba?

Hivatali nyelvhasználatra jellemző fogalmakról van szó, ezért csak úgy, ha kodifikálva lesznek, tehát bekerülnek a magyar nyelv szótáraiba, például az értelmező szótárba. Ezek azonban nem minden évben, sőt, még csak nem is minden tíz évben jelennek meg. Ráadásul még annál is lassabb folyamat, mint ha valamilyen köznyelvi fogalomnak a megnevezéséről lenne szó, a szakkifejezés ugyanis nem része a mindennapi nyelvhasználatunknak. Azért is hosszadalmas munka, mert itt, Szlovákiában hiányoznak a szakszótárak. Erdélyben például számos szakterületnek már van saját román–magyar és magyar–román szótára, legyen szó akár közigazgatási szótárról, amelyben az önkormányzati dolgozó vagy akár az ügyfél is segítséget talál.

Ha megkülönböztetjük a vizuális kétnyelvűséget, azaz a kétnyelvű feliratokat, táblákat, valamint az írásbeli kétnyelvűséget, például a hivatali ügyintézés során, Ön szerint melyiknek van a kettő közül fontosabb szerepe a mindennapi életünkben?

Egészen biztos, hogy a vizuális kétnyelvűség az, ami az embernek akkor is szembe tűnik, ha nem éppen a hivatalba megy be, hanem csak megnézi a boltok feliratát vagy akár a tájékoztató táblákat. Ez mindenképpen az elsődleges. A szakdolgozatok is megerősítik, hogy nagyon sok esetben megtalálható az önkormányzatok bejárata mellett az osztályokat hirdető kétnyelvű tábla. Vagy az egyes ajtókra is kiírják, hogy milyen osztályon járunk, és ki az ügyintéző, szintén két nyelven. De ha megnézzük a faliújságot, amelyen értesítéseket tesznek közzé, akkor ott már igen gyakran vagy kizárólag szlovák nyelvű, vagy többnyire szlovák nyelvű értesítéseket találunk. Ezek általában olyan értesítések, amelyeket a hivatal szlovák nyelven kap, és azt mondják, hogy nincs kivel lefordíttatniuk. De például az is megfigyelhető, hogy az önkormányzati hivatalokban még az egészséggel kapcsolatos, illetve az életveszélyre figyelmeztető táblák is csak egynyelvűek. Ha a kutatást végző hallgatók rákérdeznek erre, általában azt a választ kapják, hogy a közbeszerzés által kijelölt cégnél tudják csak ezeket a táblákat megrendelni, és az a bizonyos cég nem gyárt kisebbségi nyelvű feliratokat.

Mit lehet ez ellen tenni?

Ezek egészen biztosan olyan dolgok, amelyekbe bele kell avatkoznia az államnak vagy valamilyen végrehajtó szervnek. A kormányhivatal kisebbségi kormánybiztosának kötelessége, hogy elkészítse a kisebbségi nyelvek használatáról szóló jelentést. 2015-ben a kisebbségi kormánybiztos az önkormányzati hivatalokba elküldött kérdőívben arra is rákérdezett, hogy miként működik a kétnyelvűség. Az derült ki a kormányhivatal honlapján olvasható jelentésből, hogy szóban ugyan működik a kétnyelvű ügyintézés, írásban viszont nem. Szó esik továbbá a figyelmeztető, egészséget és vagyont óvó feliratokról, hogy ezek valóban mindenhol csak szlovákul vannak kifüggesztve. Ez egy lassú folyamat, de el kell kezdeni egyszer, hiszen ha nem lát neki senki, akkor sosem változik meg a helyzet.

Mennyire jellemző, hogy fordítási problémák jelennek meg a szlovákiai intézménynevek magyarra fordítása során? Leginkább a sajtóban figyelhető meg, hogy többféleképpen is megneveznek magyarul bizonyos szlovák intézményeket.

A Gramma Nyelvi Irodában elkezdtük az intézménynevek feldolgozását, és készült is egy ilyen jegyzék. Majd a Gramma betagolódott a Fórum Kisebbségkutató Intézetbe, jelenleg pedig folyamatban van a szerzői jogok intézése. Tehát a Gramma honlapja jelenleg nem érhető el, miközben használható lenne. De természetesen egyre több intézmény alakul, és ezeket is meg kell nevezni, ezért szükség lenne a jegyzék folyamatos bővítésére. Elindult valamiféle kodifikációs folyamat a Grammában: én is, és Szabómihály Gizella is foglalkoztunk az intézménynevek standardizációjával. A fordításokkal kapcsolatos írások olyan közegben jelentek meg, mint például a Fórum Társadalomtudományi Szemle vagy különféle konferenciakötetek, amelyeket természetesen nem olvas mindenki. Az intézményneveknek be kell kerülniük a köztudatba, tehát el kell készülnie a jegyzéküknek. Legutóbb ilyen komplex jegyzék még valamikor a ’80-as években készült a múlt rendszerben, a Csemadoknak köszönhetően. De azoknak az intézményeknek jó, ha az egy tizede működik ma is, bő harminc évvel később. Való igaz, hogy fennáll ez a probléma a sajtóban. Olyannal is találkoztam, hogy egy cikken belül ugyanazt az intézményt többféleképpen nevezték meg. Ennek az is lehet az oka, hogy az újságíró felhasználta egy kolléga korábbi írását. Ha ezt az ember elolvassa, olyan érzése támad, mintha nem ugyanarról az intézményről lenne szó. Az intézménynevekre is a nagymértékű variabilitás jellemző, akárcsak a hivatali nyelvhasználatra. Az olvasó gyakran nem lehet teljesen biztos benne, hogy ugyanarról az intézményről, fogalomról van-e szó.

Vannak-e olyan törekvések, amelyeknek célja, hogy rugalmasabbá tegyék a hivatali kétnyelvűséget?

Úgy tudom, hogy a kisebbségi kormánybiztos hivatalán belül vannak erre irányuló elképzelések. A kormánybiztos tudatában van annak, hogy valamit lépni kell, és egységesíteni kell a fogalmakat. Ha minden jól megy, ez a jövő évben már el is kezdődhet.

Több fejlett, európai országban megszokott és természetes a kétnyelvűség, például vasútállomásokon vagy buszállomásokon, Szlovákiában mégis akadnak olyanok, akiket egyenesen zavarnak a kisebbség nyelvén megjelenő feliratok. A kétnyelvű vasúti táblák ellen például már tiltakoztak is.

Egészen biztosan a múlt rendszer számlájára írható sok minden. Elméletben szépen hangzott, hogy mindenki egyenlő, mindegy, milyen nemzetiségűnek vallja magát, vagy milyen beszélőközösséghez tartozik. A szólamok mindig arról szóltak, hogy működik ez az egyenlőség, de ha kicsit megkapargatták a dolgok felszínét, akkor egyértelművé vált, hogy ez mennyire nincs így. 1989-ben a társadalmi-politikai változások után nagyon erőteljesen megjelent a mindennapi életben az a többségi akarat, hogy az országban minden egyes nyelvi színtéren a többség nyelvét használják. A kisebbség pedig meg akarja tartani a saját nyelvét. Igazából csak rövid ideje van még nálunk demokrácia, a nyugati országok jóval előttünk járnak ilyen dolgokban. Ráadásul a múlt rendszer nagyon zárt rendszer volt, és csak olyanokat engedtek be, akikről tudták, hogy nem fognak „felforgató” tevékenységet folytatni. Tehát nem is voltak hozzászokva az emberek ahhoz, hogy más anyanyelvűek is éljenek itt, akikhez alkalmazkodniuk kellene. Én ebben is látom a problémát. Emellett pedig nem kevésbé a nyelvtörvényekben. Merthogy már az önálló Szlovákiában vagy a ’89 utáni Szlovákiában is mennyi olyan nyelvtörvényt fogadott el a parlament, amelyekben a kisebbségi nyelvet nem védik, hanem épp ellenkezőleg, korlátozzák, használatát különféle akadályokba ütköztetik. Míg ha megnézzük a nyugati országokat, ott is vannak nyelvtörvények, de azért a kisebbségi nyelvek egyes színtereken történő használatát pozitív módon próbálják meg szabályozni, nem pedig akadályokba ütköztetni.

Mivel magyarázható az, hogy bár Dunaszerdahelyen is szinte teljesen magyar nyelvi közegben élünk, akár filmeket is nézhetünk magyar nyelven a moziban, az itt élő emberek mégis inkább szívesebben mennek át Magyarországra, például Győrbe, akár bevásárolni, szórakozni?

A vásárlás szempontjából általában azt hallom az ismerőseimtől, akik Győrbe járnak át, hogy ott nagyobb a kínálat, jobban lehet válogatni, és kedvesebbek az eladók. Kevés olyan ismerősöm van, aki azt mondja, hogy azért megy át Magyarországra bevásárolni, mert mindent magyarul intézhet, hiszen ezt Dunaszerdahelyen is megteheti. Vagy azt mondják, hogy a bevásárlást összekötik más dolgokkal, például ebédelnek egy jót, vagy elmennek moziba. De azért egészen biztos vagyok benne, hogy itt érzelemről is szó van. Magyarországon valamiért szívesebben ülnek be moziba, még akkor is, ha ott sincs lefordítva az angol szöveg, és feliratot kell olvasniuk.

A Gramma Nyelvi Irodára visszatérve, mikorra várható, hogy ismét elindul a Fórum Intézeten belül?

Tavaly csatlakoztunk a Fórum Intézethez. Előzetes megbeszélések alapján adminisztratív dolgokkal már nem kell majd foglalkoznunk. Azt az ígéretet kaptuk, hogy szakmailag kellene megnyilvánulnunk a Fórum Intézetben, és minden mást ők intéznek. A dolog tehát folyamatban van. Nagyon nehéz azonban úgy működni teljes kapacitással, hogy az embernek másik munkahelye is van, sőt, még emellett száz más dolgot is csinál. Azt szeretnénk elérni, hogy együtt tudjunk működni, és a kutatási területeket össze tudjuk hangolni. Minden kezdet nehéz, de bízom benne, hogy hamarosan működni fog. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Gramma anyagai ne vesszenek kárba, és használhatóak legyenek, ha már egyszer elkészültek. A terminológiai kifejezések mellett elég sok termékmegjelölés is található a jegyzékekben. Arról is szó esett, hogy jó lenne, ha például Dunaszerdahelyen a nagy multikban magyarul is közzétennék a fő feliratokat. Hiszen magyar emberek hagyják ott a pénzüket, belőlük is élnek ezek a cégek. Szeretnénk, hogy a jegyzékek minél előbb elérhetőek legyenek a Fórum honlapján, és természetesen továbbiakat is szeretnénk készíteni. Emellett pedig a tanszéken született dolgozatok alapján készül egy nagyobb beszámoló a hivatali nyelvhasználatról és annak jelenlegi állásáról.


(fl)