Korlátozzák az elektromos rollerek használatát 

Korlátok közé akarják szorítani a Párizst elözönlő és közlekedési káoszt okozó elektromos rollerek használatát a párizsi hatóságok.

Korlátozzák az elektromos rollerek használatát 
Fotó: AFP

A francia fővárosban 12 független elektromos rollerszolgáltató cég működik, több mint az egész Egyesült Államokban. A becslések szerint a város útjain mintegy 20 ezer elektromos roller közlekedik. Lerobbant rollerek hevernek a város legszebb parkjaiban, de még a Szajnába is bedobálják őket a hidakról. A gyalogosok sincsenek biztonságban a járdát is elfoglaló divatos kétkerekűektől.

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere és a párizsi rendőrség a turisták által is szívesen használt elektromos rollerek használatának szabályozásával igyekszik felülkerekedni a káoszon. A rollerek sebességét óránként 20 kilométerre korlátozták a város legtöbb részén, azokon a területeken pedig, ahol nagy a gyalogosforgalom, legfeljebb 8 kilométeres sebességgel haladhatnak. Leparkolni ezentúl csak a kijelölt helyeken lehet a rollereket.

Csökkenteni akarják a szolgáltatók számát is, hogy legfeljebb három cég működjön a városban, emellett a rollerek számát is korlátoznák.

Az érvényben lévő szabályok szerint a járdán rollerezést 135 eurós bírsággal sújtják, a járdán való parkolásért pedig 35 eurós büntetés jár. 

Az áldatlan állapotokat illusztrálja a párizsi Operaház híres zongoraművészének, Isabelle Vanbrabantnak a balesete, akit májusban egy rolleres gázolt el. Jobb karja több helyen eltört, s még nem lehet tudni, teljesen meggyógyul-e. 

MTI