Kínai kutatók szerint nem terjed a koronavírus várandós anyáról a születendő gyerekre

Kínai kutatók esettanulmánya szerint úgy tűnik, hogy az új koronavírus nem terjed át a fertőzött várandós anyáról az újszülöttre.

A Frontiers in Pediatrics című folyóiratban közzétett tanulmány kínai kutatók második olyan tanulmánya egy hónapon belül, amely megerősíti, hogy a Covid-19 betegség a várandósság alatt nem terjed át a magzatra.

Az újszülöttek egészségére összpontosító mostani tanulmányban vizsgált négy anya a vuhani Union kórházban adott életet gyerekének, miközben koronavírus-fertőzött volt. A várost tartják a mostani járvány gócpontjának.

Egyetlen csecsemőnél sem jelentkezett semmilyen Covid-19-cel kapcsolatos tünet, mint láz vagy köhögés, mindegyiket elkülönítették újszülött intenzív osztályon és tápszerrel táplálták. Hármuknál negatívak lettek a légzőszervi fertőzés tesztjei, a negyedik édesanyja nem engedélyezte a mintavételt.

Egyetlen gyereknél lépett fel enyhe lélegzési probléma három napig, amelyet nem invazív mechanikus oxigénellátással kezeltek. Két újszülöttnek kiütések jelentkeztek a testén, amelyek maguktól elmúltak.

Az orvosok szerint lehetetlen megállapítani, hogy ezen tünetek és a Covid-19 között kapcsolat volt-e.

"Nem vagyunk biztosak abban, hogy a kiütéseket az anya fertőzése okozta volna"

- mondta Liu Ja-lan, a tanulmány társszerzője.

Mind a négy gyerek egészséges, és az anyák is felépültek a fertőzésből.     Korábbi tanulmányukban a kínai kutatók kilenc Covid-19-es várandós nő esetét vizsgálva szintén nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vírusfertőzés átterjed a várandós anyáról gyermekére. Mind a kilenc nő császármetszéssel hozta világra gyerekét. Az újabb tanulmány négy esetéből háromnál szintén császármetszést végeztek.

"Szülészeink úgy vélik, hogy a szülés előtti és utáni fertőzés elkerülése érdekében biztonságosabb a császármetszés. Egyetlen nő szült hüvelyi úton, mivel nála már elindult a vajúdás"

- mondta Liu.

Hozzátette, a gyerek egészséges volt. Lehetséges, hogy a természetes szülés is rendben van, de még tanulmányozni kell - hangsúlyozta.