Kíméletlenül megvertek egy szurkolót a DAC – OSK Sepsi barátságos mérkőzés után Dunaszerdahelyen

Kíméletlenül megvertek egy szurkolót a DAC – OSK Sepsi barátságos mérkőzés után Dunaszerdahelyen
Cséfalvay Á. András fotója a novemberi DAC – OSK Sepsi barátságos mérkőzésen készült

Kellemetlen élménnyel ért véget a novemberi DAC – OSK Sepsi barátságos mérkőzést követő szórakozás egy Sepsi-szurkolónak.

A fiatal férfi a meccs után egy szórakozóhelyen kötött ki, ahol saját bevallása szerint szurkolótársaival együtt jócskán felöntött a garatra. Mint elmondta, amikor tudatosult benne, hogy vissza kellene térnie a szállodába, egy szurkolótársa felajánlotta neki, hogy elmennek vele taxival. Csakhogy mivel erősen ittas állapotban volt, a taxis nem engedte őt beszállni az autóba.

A szurkoló szerint ekkor egy lány és egy fiú próbált rajta segíteni, de a történtekre innentől már csak homályosan emlékszik. Egy fiatal férfival együtt végül beszállt egy állítólagos taxiba, majd megérkeztek a szálloda parkolójához. Elmondása szerint már csak annyira emlékszik, hogy számlát kért a taxistól a viteldíjról, majd másodpercekkel később már arra eszmélt, hogy az autón kívül van, és kíméletlenül megverik.

Miután feleszmélt, elvonszolta magát a szállodai szobáig, és ledőlt az ágyára. A szurkoló állítja, akkor valójában még fel sem fogta, hogy mi történt,

a valódi rémület akkor érte, amikor másnap reggel a tükörbe nézett.

A barátai segítségével kórházba ment, ahol ellátták a sérüléseit, majd feljelentést tett a rendőrségen. Miután hazaért, újabb orvosi vizsgálatokat követően kiderült, három rendbeli arccsont- és két rendbeli orrcsonttörés érte, emellett pedig az állkapcsa is eltolódott.


 

A szurkoló arra panaszkodik, az eset óta semmilyen információja nincs a történtekről, és azt sem tudja, hányadán áll a nyomozás.

Szabolcs a Paraméter megkeresésére elmondta, az incidens után a pénztárcáját a földön találta meg, abban viszont készpénz nem volt, mivel azt a zsebében tartotta, onnét pedig nem tűnt el. Egyelőre tehát nem tudni, hogy a rablás lehetett-e a támadó indítéka.

Az eset részleteiről és a rendőrségi ügy fejleményeiről érdeklődtünk Nagyszombat megye rendőrségi szóvivőjénél. Mária Linkešová megerősítette, az üggyel kapcsolatban valóban feljelentést tettek a rendőrségen, amely testi sértés gyanújával indított eljárást.

A szóvivő hozzátette, továbbra is folyamatban vannak a szükséges eljárások, hogy az esettel foglalkozó nyomozó jogerősen dönthessen az ügyben. „A rendőrség a sértettet a folyamatban lévő eljárásokról csak a törvény által előírt módon tájékoztathatja” – tette hozzá.


(para)