Kilencmilliárdnál is többen utazhatnak majd repülővel 2040-ben!

2019. december 16. - 20:43 | Tech

Évente csaknem 4 százalékkal növekedik és meghaladja az évi 9 milliárdot a légiutasok száma a következő húsz évben a német légiközlekedési és űrhajózási kutatóintézet (Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt - DLR) hétfőn közölt előrejelzése szerint.

Kilencmilliárdnál is többen utazhatnak majd repülővel 2040-ben!
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A légi személyforgalom a következő két évtizedben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedhet éves szinten, a repülővel utazók száma így a 2016-ban regisztrált mintegy 4 milliárdról évi 9,4 milliárd fölé emelkedhet 2040-re a DLR kutatói szerint.

A repülőtéri kapacitások és a repülőgépflotta alakulása alapján összeállított előrejelzésükben az is szerepel, hogy a légitársaságok egyre nagyobb gépeket állítanak majd forgalomba a 2020-as és a 2030-as években. Így az utasok járatonkénti átlagos száma a 2016-os 111-ről 179-re emelkedhet majd 2040-re.

A járatok száma is lendületesen, évi 1,6 százalékos ütemben növekedhet, évi 35,5 millióról nagyjából 53 millióra.

A légiközlekedés súlypontja egyre inkább Ázsia lehet, mind messzebb maga mögött hagyva Európát és Észak-Amerikát. Így az ázsiai térségben repülővel utazók száma a 2016-os 1,4 milliárdról 2030-ra 2,5 milliárd fölé, 2040-re pedig 3,5 milliárd fölé emelkedhet. Európában és Észak-Amerikában nagyjából egyforma folyamatokra lehet számítani, a légiutasok 2016-os, valamivel 1 milliárd alatti száma 2030-ra 1,5 milliárd körülire, 2040-re hozzávetőleg 2 milliárdra növekedhet.

A DLR kutatói szerint az ágazat a repülőtéri kapacitás folyamatos bővítésével és az egyre nagyobb gépek forgalomba helyezésével sem tud majd lépést tartani a kereslettel. Így 2040-ben már 225 millió olyan utazó lesz, aki ugyan repülőgéppel szeretné elérni célállomását, de a kínálat szűkössége miatt kénytelen lesz más megoldást választani vagy elhalasztani útját.

Európában tavaly 1,1 milliárdan utaztak repülővel az Eurostat európai uniós statisztikai hivatal december elején kiadott adatai szerint. Ez 6 százalékos növekedés 2017-hez képest, 2010-hez viszonyítva pedig 43 százalékos emelkedés.


(MTI)

Címkék: repülőgép, utazás