Kihallgatták a párizsi pápai nunciust a szexuális agressziók ügyében

2019. április 18. - 11:07 | Külföld

Kihallgatta a rendőrség Luigi Ventura párizsi apostoli nunciust, a Vatikán franciaországi nagykövetét az ellene felhozott szexuális agresszióval kapcsolatos ügyben - közölték bírósági források csütörtökön.

Kihallgatták a párizsi pápai nunciust a szexuális agressziók ügyében
Fotó: YouTube

A 74 éves Ventura diplomáciai mentességet élvez, és a hatóságok szerint a kihallgatás a nuncius saját kérésére történt.

Ventura ellen korábban már többen is panaszt tettek szexuális zaklatás miatt, a párizsi ügyészség pedig - amely januárban indított eljárást az ügyben - korábban már kérte a Vatikántól a nuncius mentességének felfüggesztését. Nathalie Loiseau, a francia kormánypárt európai parlamenti (EP) listavezetője és korábbi Európa-ügyi miniszter március elején ezzel kapcsolatban azt mondta: reméli, hogy a vatikáni hatóságok felelősségteljes döntést hoznak.

A nuncius ellen január óta hárman tettek panaszt, azt állítván, hogy Ventura a fenekükre tette a kezét.

Az eljárás megindítása óta a La Croix című katolikus napilap több interjút is közzétett olyan férfiakkal, akik azt állítják, hogy a nuncius a feljelentésekben leírt módon zaklatta őket. "Ezen feltételezett, több mint egy évvel ezelőtt történt esetekben, különböző okok miatt nem tettek feljelentést" - írta a katolikus lap.

Ventura ellen hasonló ügyek miatt 2008-ban Kanadában is tettek panaszt az ottani apostoli nunciatúrán. A nuncius 2001 és 2009 között teljesített szolgálatot Kanadában.

(MTI)