Két héten belül kifogyhat az élelemből a több mint kétmillió lakosú Gázai övezet

camera

1

Két héten belül kifogyhat az élelemből a több mint kétmillió lakosú Gázai övezet

Illusztrációs felvétel (TASR/AP) 

Megosztás

Két héten belül kifogyhat az élelemből a külvilágtól elszigetelt, több mint kétmillió lakosú Gázai övezet - közölte kedden az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP).

"Véleményünk szerint az élelmiszerkészletek a legtöbb gázai boltban két héten belül elfogynak" – ismertette Saca Mograbi, a WFP szóvivője.

A dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az üzletek harmadában már egy hétre elegendő készlet sem maradt.

"Sürgősen szükségünk van pénzügyi eszközökre, hogy a rászorulókon segíthessünk, mert saját élelmiszerkészleteink hamarosan elfogynak" – tette hozzá Mograbi.

Izrael a Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin szervezet véres hétvégi támadását követően teljesen elszigetelte a part menti térséget.

Stéphane Dujarric, az ENSZ szóvivője hétfőn este adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a világszervezet ugyan készleteket halmozott fel a Gázai övezetben, de ezekből "valamikor a nem túl távoli jövőben ki fognak fogyni".

MTI

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program